Bondból szakállas nagybácsi lesz

Vágólapra másolva!
Jövő karácsonyra kapjuk meg Az arany iránytű című új fantasyt, amelyben a főszereplő kislány mellett Nicole Kidmannel és Daniel Craiggel kalandozhatunk majd. A film honlapján máris sok információt megtudhatunk a Harry Potter-filmek riválisáról.
Vágólapra másolva!

Már zajlik Az arany iránytű című fantasy-film forgatása, és az alkotók egy évvel a tervezett bemutató előtt a hivatalos honlapot is beindították. Az angol Philip Pullman Az úr sötét anyagai című regénytrilógiájának első részén alapuló alkotás Lyrának, a tizenkét éves kislánynak a kalandjait meséli el egy a valósághoz nagyon hasonló, de kicsit mégis különböző fantáziavilágban, ahol az emberek lelke állatformát ölt.

Lyrát világutazó nagybátyja egy oxfordi egyetem professzoraira bízza, és a kislány ebben a szokatlan közegben nevelkedik. Egy napon megjelenik Mrs. Coulter, és elhívja magával Lyrát északra, nagybátyja után, aki éppen a jégmezőkön jár felfedezőúton. A lány kapva kap a lehetőségen, hogy viszontláthatja szeretett bácsikáját, ám később kiderül, hogy Rogert, elrabolt barátját kell megmentenie, és hogy a titokzatos Coulter sem feltétlenül az, akinek először látszott, sőt, talán ő Lyra legnagyobb ellensége.

A film főszerepét egy teljesen kezdő kislányra, Dakota Blue Richardsra bízták az alkotók, a felnőtt szerepek többségét viszont jól ismert színészek alakítják: Mrs. Coultert Nicole Kidman formálja meg, a szakállas nagybácsi pedig nem más, mint a mozikban mostanában James Bondként látható Daniel Craig. Ráadásképpen egy kisebb szerepben a Casino Royale Bond-lánya, Eva Green is megjelenik a filmben.

A 150 millió dollárból készülő alkotás látványos díszletek és számítógépes trükkök segítségével jeleníti majd meg a fantáziavilágot, amelyben a jégpáncéllal borított észak és a Lyra szövetségeseivé váló jegesmedvék is nagy szerepet kapnak. A honlapon megismerkedhetünk a címadó arany iránytűvel: ez egy olyan különleges műszer, amely nem északot, hanem az igazságot mutatja. Kérdéseket tehetünk fel neki, de szimbólumokkal tarkított számlapjáról nagyon bonyolult leolvasni a választ - és még az is lehet, hogy csak Lyra képes erre.

A filmet az amerikai Chris Weitz rendezi, aki először akkor olvasta a trilógiát, amikor 2000-ben Angliában forgatta az Egy fiúról című filmet. Weitz saját bevallása szerint Tolkien munkáin nőtt fel, de Az úr sötét anyagai világa még A Gyűrűk urá-nál is jobban elvarázsolta.

Az arany iránytű-t Amerikában egy év múlva, 2007. decemberében mutatják be.