Szóra sem érdemes

Woody Allen legújabb filmje nem lesz különösebb hatással az életünkre, de legalább nem bűnrossz és lehet rajta visszafogottan mosolyogni. Scarlett Johansson ezúttal meglepően rossz, de ettől se lesz nézhetetlen a Füles: Allen negyvenéves poénjai ma is jók.

Az éppen ma hetvenegy éves Woody Allen nem adja fel. Hihetetlen energiával évente kinyom egy filmet, olyat, amihez éppen kedve van - az utóbbi időben ez leginkább könnyed szórakozás, rosszabb esetben erőltetett, silány mutatvány. Ezzel kezdetben sokkolt jó pár embert, akik szívesebben emlékeznek a veretes, manhattani múltra, de azt hiszem, teljesen felesleges elmerülni a szemforgató nosztalgiában. Most éppen ezt szereti csinálni, most a Woody Allen Lite-széria idejét éljük, amiből azért kitör egy Match Point erejéig, de valójában többnyire élvezhető, ártalmatlan darabokat készít. A Füles is ilyen.

Egy enyhén csodabogár, lendületes amerikai lány, Sondra (Scarlett Johansson), aki egyébként újságírónak tanul, Londonban nyaralva földöntúli fülest kap: egy frissen elhalálozott riporter szelleme elárulja neki, hogy a várost izgalomban tartó sorozatgyilkos nem más, mint a dúsgazdag, jóképű Peter Lyman (Hugh Jackman). Sondra nyomozni kezd, oldalán egy korosodó, okoskodó, neurotikus bűvésszel, Splendinivel (Woody Allen). Egész véletlenül éppen Splendini varázsdobozában bukkan fel a közlékeny szellem, így együtt erednek Lyman nyomába. Sondra a nyomozás hevében megismerkedik a gyilkos Lymannel és beleszeret, Splendini pedig igazi apafiguraként (Lyman előtt Sondra apjának adja ki magát) aggodalmaskodva sertepertél körülöttük.

A szerelem persze nem túl komoly, az egész nem komoly. A szerelem itt inkább vonzalom, a gyilkosságok súlytalanok, a veszélyek bohózati veszélyek; Hugh Jackman ártalmatlan mosolya még akkor sem válik fenyegetővé, amikor esetleg, egy-egy percre, elvárható lenne. Scarlett Johansson meglepően rossz, egyszerre merev és irritálóan harsány, túljátszik minden pillanatot. Allen szerencsére ezúttal nem magára osztja a hősszerelmes szerepét, és megelégszik a folyton alkalmatlankodó, szerethető vicces öreg pojácával, akit készséggel és rutinból eljátszik. A poénokat ezerszer hallottuk, de a legtöbb poén jó és szívesen hallgatjuk őket újra meg újra - Woody Allen jól jön ki ebből a filmből: megnevetteti a nézőt.

Scarlett Johansson és Woody Allen a Füles c. filmben

Nevetünk, és ez is valami. A Füles-től ne várjon senki hiteles, emlékezetes pillanatokat, az egész egy könnyed és gyakran bárgyú mese, másfél óra szájszöglet-környéki mosoly. Nincs min tűnődni, nincs mit átélni, nincs mitől félni, ez csak egy leheletnyi szórakozás. Woody Allen Lite, talán a jobb fajtából.

Mesterházy Lili