Anyám pasija, apám nője

A tintahal és a bálna a családi kör-műfaj egyik legjobbja. Minden mondata bűntudatról vagy annak keltéséről szól, miközben könnyed és humoros is. Egy család szétesésének hétköznapi történetét a hiteles karakterek teszik izgalmassá.

A tintahal és a bálna című film a forgatókönyvíró-rendező személyes emlékein alapul, más oka nem is lehetne annak, hogy éppen 1986-ban, Brooklynban játszódik a történet. A film ugyanis játszódhatna bárhol és bármikor a nyugati világban az elmúlt 30 évben. A történetben nincs is semmi különös: válnak a szülők, van két gyerek, a helyzet mindenkinek nagyon kényelmetlen. Hirtelen új távlatok nyílnak és új szorongások kezdődnek. Felnőttek és gyerekek a fesztelen rosszalkodásra és a családtagok lelkiismeretének nyomasztására készülnek, továbbá mindenki nagyon sajnálja önmagát. Mindenki aggódik, mert felborult az addigi életrendje. Ahogy a csonkuló családokban ez csak lenni szokott.

A film azért nagyon jó, mert ezt a teljesen hétköznapi helyzetet olyan érzékenységgel mutatja be, amitől az alkotás igazi példatörténetté válik, miközben nincsenek általánosító közhelyek benne. Nagyszerűen találták el az alkotók a hétköznapi, mindenki számára ismerős gondok dramatizálását, ami nagy szó, hiszen amit mindenki ismer, azt a legnehezebb megmutatni. A párbeszédek nagyon jók, nincsenek fölösleges mondatok, minden beszélgetés ugyanazt a problémát járja körbe nagyon alaposan. Nem direkt kimondással, hanem olyan utalgatásokkal, álságos vagy menőző, mindesetre elkenő szövegekkel, amelyek mögül mindig kibúvik a lelki teher. A szeretet mögött lappangó kicsinyes féltékenységek, a bűnbakok keresése és a sértettség a szülők és a gyerekek szájából és cselekedeteiből egyaránt sugároznak. Minden pillanat és megszólalás mögött ott a fortyogó indulat vagy fájdalom, a kínos helyzetből adódó sutaság összes gyengesége és az erény erőltetése is. Mindez félszavakból, finoman visszafogott jelenetekből látszik, nincsenek óriási drámák, színpadi túlzások. Filmszerű maradt ettől még A tintahal és a bálna, mert fölösleges üresjáratok sincsenek, hiszen minden jelenet óriási feszültséget rejt, és mindegyik helyzet újabb és újabb aspektusát mutatja be a négyszereplős konfliktusnak.

Owen Kline és Jesse Eisenberg | Még több kép a filmből

Fontos, hogy nincsenek áldozatok és elkövetők. Mindenki egy kicsit béna, mindenki szemét a többiekkel, mindenki önző valamennyire, miközben a maga módján mindenkit meg lehet érteni. Ez a dramaturgia egyik legnagyobb értéke. Az anya személyes boldogságáért nem hajlandó életre szóló áldozatra a családért; a sértett, gyerekeit manipuláló és az öregedéstől válságban vergődő apa; a titokban sört kortyolgató és nyilvánosan maszturbáló kisfiú; és a magát az igazság bajnokának tekintő nyafka nagyfiú egyaránt szerethető és mégis szánalmas hősei a történetnek.

Jeff Daniels, Halley Feiffer és Jesse Eisenberg

A modern világ családjainak természetes válságáról szóló film nem keres megoldást, legfeljebb szembesíti a nézőt, e dilemmák legalább egy részével már mindenki szembesült. E szembesítés nem gúnyos, de néhány jelenet alatt a néző szégyelli magát a szereplők helyett, annyira átlátszó menőző viselkedésük.

A tintahal és a bálna kevés szereplős, dialógusokra épülő alkotás, alig látványosabb egy tévéjátéknál, de a saját műfajában a lehető legtöbbet adja. Legalább azért érdemes megnézni, hogy az emberek kacagjanak és szörnyülködjenek egy kicsit önmagukon.

dr. Igó

A tintahal és a bálna című film Magyarországon június 27-től megvásárolható DVD-n.