A verdák simán lekörözték a sátánt

Vágólapra másolva!
Az amerikai mozibevételi lista elejére száguldott a Verdák, az Ómen-remake viszont közel sem számíthat akkora sikerre, mint amekkora a hetvenes években készült eredeti volt. Meryl Streep pedig hiába énekel, Altman új filmjére sem tódulnak az emberek.
Vágólapra másolva!

A Pixar legújabb animációs filmje, a nálunk ezen a héten bemutatásra kerülő Verdák tört az amerikai mozijegyeladási lista élére 62,8 milliós hétvégi bevétellel, amely az ötödik legerősebb nyitás, amelyet animációs film valaha produkált. A Pixar-filmek közül ez a harmadik legnagyobb bevétellel nyitó alkotás A hihetetlen család és a Némó nyomában mögött.

Ez az eredmény semmiképp sem tekinthető rossznak, ugyanakkor egy szép tendencia végét jelenti: a '95-ös Toy Story óta egészen idáig minden egyes Disney-Pixar film erősebben nyitott, mint az előző. Az eladott jegyek számát tekintve sem listavezető a Verdák, csak az ötödik helyen áll a két cég által közösen jegyzett animációs filmek listáján. Hosszabb távon kedvezhet viszont a Verdák-nak, hogy Amerikában a gyerekek nagy részének ma kezdődik a nyári szünet, így feltehetően sokan még ezután fogják megnézni a filmet.

A Verdák a második helyre szorította vissza a múlt héten vezető Szakíts, ha bírsz!-t, amely 20,5 milliót szerzett második hétvégéjén, így összesen 74 milliónál tart. A harmadik helyre csúszó X-Men 3 15,5 milliót tudott hozzátenni eddigi bevételeihez, amellyel már át is lépte a 200 milliós határt.

A '76-os klasszikus horror, az Ómen remake-jének bemutatását a forgalmazó a sátáni 06.06.06.-ra, azaz múlt hét keddre időzítette. Az első napon tekintélyes 12,6 milliót besöprő alkotás hétvégén már nem keltett akkora érdeklődést a mozilátogatók körében, és csak 15,5 milliós bevételre tett szert. Az eredeti film összbevétele 60,9 millió dollár volt, amely ma 185 milliónak felel meg. A remake a nyitásból ítélhetően ennek az összegnek csak kb. a harmadát fogja elérni.

A 81 éves rendező, Robert Altman legújabb filmjét, az A Prairie Home Companion-t egyelőre csak 760 moziban kezdték vetíteni, és összesen 4,7 milliót hozott. Az eredmény tűrhető, ha figyelembe vesszük, hogy a film egy éneklős rádióműsorról szól, és ez a téma feltehetően csak szűkebb körben vált ki érdeklődést, viszont ha a felvonuló sztárok névsorára tekintünk (többek közt Meryl Streep, Tommy Lee Jones és Woody Harrelson játszik a filmben), akkor már nem tűnik olyan fényesnek.