Latin-amerikai tinédzsereket ölelt keblére Sundance

Vágólapra másolva!
A legjobb játékfilm a Los Angelesben élő latin-amerikai tizenévesekről szóló Quinceanera lett az idei Sundance filmfesztiválon. Kenyeres Bálint rövidfilmje, a Before Dawn dicséretben részesült.
Vágólapra másolva!

Véget ért a 2006-os, 22. Sundance filmfesztivál, a világ legjelentősebb független filmes rendezvénye. A szombat esti díjkiosztón kiderült, hogy mind a zsűri, mind a közönség a hátrányos helyzetben levő etnikumokkal, menekültekkel foglalkozó filmeket ítélte idén a legjobbnak - úgy tűnik, az iraki háború óta az amerikai közbeszédet domináló szociális és politikai kérdésektől nem sikerült elszakadni.

A zsűri és a közönség értékelése megegyezett a legjobb dráma és a legjobb dokumentumfilm esetében is. A zsűri nagydíját és a közönségdíjat a dráma kategóriában Wash Westmoreland és Richard Glatzer kapta Quinceanera című filmjükért. A két alkotó korábban főleg a homoszexualitás témájával foglalkozott játék- és dokumentumfilmjeiben; Westmoreland 2004-ben készített Gay Republicans címmel egy dokumentumfilmet arról a dilemmáról, amellyel a homoszexuális republikánusok szembekerültek George Bush melegházasságot elítélő politikája kapcsán.

A Quinceanera Los Angeles egyik, túlnyomóan szegény latin-amerikaiak által lakott negyedében játszódik, amely a középosztálybeli amerikaiak beköltözésének hatására átalakulóban van. A film a helyi tinédzserek életét mutatja be a változó kulturális közegben. A színészek többsége ismeretlen, a főszerepben Emily Rios látható, aki egy tizenötödik születésnapja előtt álló lányt alakít, akit családja kitagad, amikor megtudják, hogy terhes. Az alkotóknak váratlanul támadt az az ötletük, hogy filmet készítsenek a Los Angeles-i környékről, ahol élnek; a forgatókönyvet három hét alatt írták meg, majd ugyanennyi idő alatt forgatták le a filmet digitális kamerával.

Forrás: [origo]
Richard Glatzer és Wash Westmoreland a díjátadón

A dokumentumfilmes nagydíjat és a közönségdíjat is Christopher Quinn God Grew Tired of Us című alkotása nyerte. A film három szudáni fiú életét mutatja be, akik a nyolcvanas években sok honfitársukhoz hasonlóan elhagyták polgárháború által megtépázott hazájukat, és Amerikába menekültek.

A nem amerikai filmek versenyében a zsűri által legjobbnak ítélt dráma a francia 13 Tzameti lett, melyet Gela Babluani rendezett, a legjobb dokumentumfilm díját pedig Juan Carlos Rulfo In The Pit című, mexikói útépítőkről szóló munkája kapta.

Az amerikai rövidfilmek versenyében két nyertest hirdettek: Carter Smith Bugcrush és Adam Parrish King The Wraith of Cobble Hill című filmje nyerte a díjat. A legjobb külföldi rövidfilm a spanyol The Natural Route lett, melyet Alex Pastor rendezett. A zsűri dicséretben részesítette többek közt Kenyeres Bálint Before Dawn című alkotását is.