A legényembernek okvetlenül kell feleség

Vágólapra másolva!
Gyönyörű angol vidéki táj, tizennyolcadik századi kosztümök, sok félreértés és még több romantika; és mindez persze Keira Knightleyval a mozikban. Játssz velünk, és nyerj jegyet az [origo] filmklubba, a tavalyi év egyik legsikeresebb angol filmjére, a Büszkeség és balítélet legsikerültebb filmes adaptációjára.
Vágólapra másolva!

Jane Austen regénye, a Büszkeség és balítélet azon kötelező olvasmányok közé tartozik az angol iskolások körében, amelyeket szívesen olvasnak el, és még élveznek is. Mai népszerűségéhez nagyban hozzájárul persze a most már unalomig ismételt, de remek '95-ös tévésorozat is, amelyben Colin Firth alakította Mr. Darcyt - aki később a Bridget Jones naplójá-ban játszhatta el a szerep modernizált változatát. A Büszkeség és balítélet több tévéfilmváltozatban is adaptálásra került, de nagyjátékfilmet eddig még csak egyszer készítettek belőle, 1940-ben Greer Garson és Laurence Olivier főszereplésével.

Az először 1813-ban megjelent regény egy klasszikus mese szerelemről és félreértésekről a 18. század végi Anglia osztálytársadalmában. A Bennet nővérek - Elizabeth, Jane, Lydia, Mary és Kitty - sorsa, hogy anyjuk olyan férjet találjon számukra, aki biztosítani tudja a jövőjüket. A talpraesett és intelligens Elizabeth azonban ennél többre vágyik.

Amikor Mr. Bingley, a tehetős agglegény egy közeli villába költözik, a család élete felbolydul. Remélik, hogy a férfi művelt londoni barátai között bőven akad majd kérő minden Bennet lánynak. Jane, a csendes és gyönyörű legidősebb nővér elhatározza, hogy megnyeri Mr. Bingley szívét, Lizzie pedig a jóképű és látszólag igencsak sznob Mr. Darcyval ismerkedik meg, ami kirobbantja a nemek háborúját a két nehéz természetű fiatal közt. Lizzie és Mr. Darcy gyakran találkoznak, kapcsolatuk mégsem javul, büszkeségük és egymással kapcsolatos előítéleteik félreértések sorozatához vezetnek. Több váratlan eseménynek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy Lizzie szeme végre felnyíljon, és rájöjjön, valójában milyen érzések fűzik Mr. Darcyhoz.

Joe Wright rendező nem tartozik a fent említettek közé, akik már iskoláskorukban érdeklődéssel olvasták Austen regényét, saját bevallása szerint nemcsak hogy a regényt nem olvasta, de a történet egyik filmváltozatát sem látta. Wright még nem rendezett nagyjátékfilmet, de a Büszkeség és balítélet producereit annyira megragadta II. Károly című 2003-as tévéfilmsorozata, hogy felkérték a feladatra. Wright így számolt be a történettel való első találkozásáról: "A múltban televíziós, társadalmi témájú, realista drámákkal foglalkoztam, ezért, azt hiszem, előítéleteim voltak ezzel a témával kapcsolatban, és túl flancosnak tartottam. De ahogy elolvastam a forgatókönyv-változatot, érzelmileg a hatása alá kerültem, és a végére el is sírtam magamat. Úgyhogy elolvastam a könyvet, és rájöttem, hogy Jane Austen írása egy bizonyos társadalmi csoport igen pontos karaktertanulmánya, valójában ő volt az egyik első brit realista."

A filmkészítők Mr. Darcy szerepére Matthew Macfadyant kérték fel, aki még csak néhány nagyjátékfilmben játszott ugyan, de jelentős televíziós tapasztalattal rendelkezik, és pontosan megfelelt annak a képnek, amely Wrightban élt Mr. Darcyról. A Lizzie-t megformáló Keira Knightley kiválasztásával kapcsolatban Wright bevallotta, hogy "eredetileg nem gondoltam olyanra, aki annyira szép, mint Keira. Olyan valakit kerestem, aki nem illik bele a hagyományosan nőies szerepbe, aki okos és némileg nehéz vele bánni. Szerintem Lizzie Bennettel nehéz lenne együtt élni; akaratos és állandóan mindent megkérdőjelez. Viszont amikor megismertem Keirát, észrevettem, hogy ő is kérdéseket tesz fel magának és másoknak, és igazi vadóc. Vág az esze, és jó a humorérzéke."

* * *

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a B) válasz volt:

Az ártatlanság kora című regényt Edith Wharton írta.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt január 31-én kedden 20 órára a Palace MOM Park moziba. (1123 Budapest, Alkotás út 53.)

Aradi Emese, Balázs Brigitta, Belcsik Judit, Benedek István, Cseh Miklós, Cseh József, Csuhaj Tamás, Domoszlai Orsolya, Farkas Adél, Fókás Lili, Galambos Dániel, Gerzsenyi László, Gombos Rita, Görög József, Gyémánt Mariann, Gyulavári Zsuzsanna, Hajnal Melinda, Hegedűs Katalin, Heidinger Szilvia, Jassó Ágnes, Józsa Nikolett, Juhász Orsolya, Káli Anna, Kancsalics Dóra, Kaniczki Zita, Kántor Katalin, Kassai Dániel, Kellermann Viktória, Kis József, Loboda László, Márföldi Tünde, Máté József, Megyery András, Menyes Barbara, Mervel Csaba, Módos Gergely, Molnár Zita, Nagy Attila, Nardai Judit, Nemesházi Gergely, Németh Zsuzsa, Novák Marianna, Pálosi András, Perhács László, Pető Richárd, Pfeifer Eva, Polyák Bálint, Pósalaki Georgina, Rácz Remigia, Rédecsi Orsolya, Rehák Móni, Rózsás Annamária, Samodai Ilona, Simó Nóra, Straubné Bella Zsuzsa, Szántó Edina, Szigetvári Mercédesz, Sziklai Beáta, Takács Zoltán, Tiszavári Éva, Torma Zsuzsanna, Várfi Krisztina, Varga Hajnalka, Varterez Piroska, Vedres Barnabás, Vidolovics Andrea, Vig Judit Csilla, Wagner Katalin, Zsombok Krisztina

Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne csüggedj, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!