Vágólapra másolva!
Már nem kell soká várni, május 25-én érkezik a hazai mozikba az X-Men-sorozat harmadik része, Az ellenállás vége. Ha viszont már most szeretnél mutánsokat látni, nézz meg egy hét perces részletet a filmből!
Vágólapra másolva!

A sorozat harmadik részének cselekménye egy gyógyszer körül bonyolódik, amely képes megszüntetni a főhősök mutációit. Emiatt a mutánsoknak dönteniük kell: különleges kívülállók akarnak maradni, vagy inkább beilleszkednének a "normális" emberi társadalomba? A filmrészletben is főleg ennek a dilemmának a boncolgatását láthatjuk. A kékfejű Bestia és Xavier professzor beszámol a többieknek a szerről, akik vegyes érzésekkel reagálnak. Később Angyalt is látjuk, aki vállalkozik rá, hogy rajta teszteljék a szert, de az utolsó pillanatban mégis meggondolja magát, és hatalmas szárnyain elrepül.

Az ellenállás végé-t Brett Ratner, a Csúcsformában és A vörös sárkány rendezője készítette, aki azután ugrott be, hogy az első két részt jegyző Bryan Singer inkább a Superman visszatér rendezését választotta a harmadik rész helyett. A filmben visszatérnek az első két rész főhősei: Xavier professzor (Patrick Stewart), Farkas (Hugh Jackman), Vihar (Halle Berry), Jean Grey (Famke Janssen), Küklopsz (James Marsden), Magnetó (Ian McKellen), Rejtély (Rebecca Romijn) és Vadóc (Anna Paquin).

Mellettük új mutánsok bukkannak fel, a fent említett Bestia, akit Kelsey Grammer alakít, és Angyal, akit Ben Foster játszik, azaz Russell a Sírhant művek-ből. Szerepel még a filmben a Bulldózer figuráját megformáló Vinnie Jones is, akit Guy Ritchie tett híressé A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső verőembereként.

A filmet világszerte a május 22-ével kezdődő hét folyamán mutatják be, nálunk a csütörtöki műsorváltás miatt 25-én, az amerikai bemutató előtt egy nappal lesz a premier.