Megint bevonultak a szovjet tankok Magyarországra

Vágólapra másolva!
Tegnap leforgatták az '56-os forradalomról szóló Szabadság, szerelem című film első akciójeleneteit. Aki a tankoknak parancsol, nem más, mint Vic Armstrong, az "igazi" Indiana Jones.
Vágólapra másolva!

Megérkezett Magyarországra, és tegnap meg is kezdte munkáját a Szabadság, szerelem forgatásán Vic Armstrong, a világhírű angol kaszkadőr. A világ (a Guinness-rekordok könyve szerint) legtöbbet foglalkoztatott kaszkadőre többek közt Harrison Ford dublőre volt az Indiana Jones-trilógiában, akire annyira hasonlít, hogy a stáb tagjai állítólag rendszeresen összekeverték őket.

Armstrong számtalan nagy sikerű film akciójeleneteinek rendezője; többek közt a legutóbbi három Bond-fimben, a Világok harcá-ban, az Mission: Impossible most készülő harmadik részében, a Terminátor 2-ben és a Charlie angyalai-ban dolgozott ebben a minőségben. A Szabadság, szerelem-nek is ő lesz a second unit rendezője, azaz az ő feladata lesz a robbanások, utcai harcok megkoreografálása, valamint az ehhez szükséges technika irányítása. Szintén ő irányítja majd a Kossuth téren, a gyártási terv szerint május első hetében rögzítendő tömegjeleneteket is.

Andy Vajna régi munkatársa maga ajánlotta fel, hogy részt venne a Szabadság, szerelem elkészítésében. Első munkanapján máris két korabeli T-34-es tankot, számos működő és még több díszletfegyvert, Molotov-koktélt és nagyon sok statisztát rendelt egy józsefvárosi ház ellen. Az épületet egyébként is tegnap bontották volna le, ám ezúttal kamerák kereszttüzében zajlott le a robbantás. A másfél napot igénybe vevő forgatás eredménye mindössze egy-két percig lesz látható a kész filmben - de az remélhetőleg olyan hatásos lesz, hogy a néző úgy érezheti, saját maga is az utcai harcok közepébe keveredett.

Forrás: InterCom