Perverz franciázás a szőlőben

Vágólapra másolva!
Ridley Scott és Russell Crowe, a bombasztikus gladiátor-szülők most valami újat akartak, valami könnyedet. Az eredmény egy rettenetes, lebutított, esetlen vígjáték - mindenki akkor járna a legjobban, ha ezt a filmet azonnal törölhetnénk a moziba járók kollektív tudatából.
Vágólapra másolva!

Max Skinner (Russell Crowe) szemétláda bróker az esős Londonban. De azért lelke is van egy kicsi - ezt onnan tudjuk, hogy amikor elér hozzá rég nem látott, provence-i nagybátyja, Henry (Albert Finney) halálhíre, ez a pénzagyú acélpatkány szótlanul, hosszan néz maga elé. A karót nyelt Max átkel a csatornán, hogy megtekintse a paradicsomi birtokot, amit a jó nagybácsi ráhagyott. Tudják, Provence az a hely, ahol a sápadt, keménylelkű állatok kisimulnak és hirtelen elindulnak virágot szedni a mezőre. Mint a Macskafogó végén az a bizonyos címadó szerkezet, na ez Provence - legalábbis egy csomó bestseller-író agyában. Így megy ez: a bróker szerelmes lesz, megtanulja élvezni a lágy kenyér, a jó bor és egy kellemes francia tündér ágyának egyszerű örömeit. Mostantól így él, ez teszi boldoggá. Ez a film vége, most lelőttem, tessék.

És Max maga Russell Crowe. A Bor, mámor, Provence nagyszerű alkalom arra, hogy a nyugati világ egyik legjobb férfiszínésze megmutassa: azért olyan is van, amit nem tud eljátszani. Melbourne-i skinhead, vadnyugati tiszteletes, bosszúszomjas gladiátor, éhező bokszbajnok, kattant matematikus, szorongó, őszhajú cigaretta-ember, és az egyik legösszetettebb, legfinomabb keményfiú-alakítás: a Szigorúan bizalmas Bud White-ja, az igen. Könnyed, napsugaras kacagás, mert az angol ember belezuhan egy sárral teli medencébe, vagy mert egy francia kutya lepisili az angol ember cipőjét, ez nem. Ez a típusú vígjáték kidobja magából Russell Crowe-t; hiába keveredik korpa közé, a disznófülű néző ezt nem eszi meg. Szerencsére.

Forrás: InterCom
Russell Crowe és Marion Cotillard | Nézd meg az előzetest!

Nem vicces, inkább hátborzongató. Kicsit perverz. Crowe hihetetlen, húsz évvel ezelőtti frizurával (rég láttam ezt a középen kettéválasztott, lepkeszárnyas modellt), súlyos, pöröly testével, amit Ridley Scott kockás nyári zakóba gyömöszöl, nyájas, lebutított maci-mosollyal botladozik a bájos, francia szőlősben. Nem tudom, miért csinálta. És Scott? Ridley Scott, az action man, felgyűri a kekiing ujját, beleköp a tenyerébe és kipróbálja magát a Júliák és a Romanák vattacukros, zsongó világában. Hát ez lett belőle. Az ismeretlen talajon Scott is azt teszi, amit a legtöbben tennénk: kétségbeesett zuhanásában leránt a polcról egy rakás klisét és azokba kapaszkodva próbál meg túlélni. Nem sorolom fel őket, 118 percig tartana.

Forrás: InterCom
Abbie Cornish | Nézd meg az előzetest!

Peter Mayle, akinek azonos című bestsellerét nem olvastam és nem is fogom, szóval Mayle a sok románc közé becsempész egy kis izgalmat is: egy titokzatos, pompás borról suttognak a helyiek, amire aztán Max is rábukkan természetesen. Szereplő még egy amerikai lány (az ausztrál Abbie Cornish), aki azt állítja, hogy Henry bácsi szerelemgyereke és nagy áhítattal olvasgatja az öreg régi naplóit a medence szélén (igaz, a nagy áhítatban a papírok beleesnek a vízbe, de ez úgy látszik, nem zavarja, annyira nagyon olvas). A rejtélyes bor és az égből pottyant amerikai lány is csak úgy lötyögnek ebben a filmben, egyik szál sincs kibontva, megcsinálva; nem találták ki, mit kezdjenek velük. Marion Cotillard, aki Max szerelmét, Fanny-t játssza, angolul selypegő, bociszemű bennszülött, ennyi jut neki a forgatókönyvből. A legjobban Henry bácsi jár: Finney egy flashback-jelenetében több élet van, mint az egész negédes sztoriban átlényegült brókerestül, románcostul, mindenestül.

Hevenyészett forgatókönyv, fásult burleszk-poénok, lehetetlen karakterek, esetlenül feszengő színészek, és egy igazán szép vidék. Utóbbi ott van a helyén ősidők óta, ha valaki elég elszánt, akár oda is költözhet. Ez a film nem fogja odavarázsolni.

Mesterházy Lili