A bosszú népei

Spielberg izgalmasan meséli a történelmet München című filmjében, bár túlzásokba esik a magyarázatkor. A politikai krimi nagyszabású és megrendítő film, csak lenézi a nézőt: úgy sulykolja a tanulságot, mintha a jegyvásárló gyengeelméjű volna. Kárpótol minden túlzó párbeszédért azonban, hogy kiderül: Budapest egyszerre lehet München, Párizs, Róma és London.

Spielberg sokadik látványos történelmi filmje a München. A rendező nagyon szereti értelmezni a történelmet, és hajlamos beleesni abba a csapdába, hogy a sztorit felülírja az ideológiai program, az üzenet. A München agyonhangsúlyozott tanulságai a következők: az erőszak csak erőszakot szül, meg a világ nem fekete vagy fehér. A nem túl meglepő felismerések itt mégis izgalmasak. Ugyanis olyan árnyalt, személyes dilemmákon keresztül ismerjük meg a konfliktusokat, hogy hihetővé válik a tét.

A film sok szempontból nagyon hasonlít az "okos bűnözőbanda akcióban" típusú műfajra, amelynek komoly hagyománya van a Tripla vagy semmi-től a Blöff-ig. Itt is hasonló az alaphelyzet, az öt Moszad-ügynök között van érzékeny bombagyáros, heves szépfiú, kételkedő öreg stb. Azonban a München-ben szó sincs arról a kedélyességről, ami ehhez az alapszituációhoz szorosan hozzánőtt a filmes hagyományban. Itt nem a játék izgalma fokozódik, hanem a szorongás, a görcs, a félelem és a lelkiismeret-furdalás. Közben gyilkosságaik agyafúrtsága, a trükkök és a környezet kellékei, a lendület éppolyanok, mint a hasonló vidámabb krimikben. A másik oldalon álló palesztinok, ha lehet, még a moszados ügynököknél is érdekesebben ábrázolt figurák. Kedves joviális urak vagy lánglelkű fiatalok, esetleg maffiafőnök-szerű alakok, jelezve, sokféle az ellenség. A hetvenes évek egyébként is divat, így trendinek is számít a München szereplőinek frizurája és ruhatára. A sok vérfürdő és leszámolás is elég változatos ahhoz, hogy az akciójelenetek is jók legyenek. A hullák füstölnek, a lőtt sebek véres pépet spriccelnek.

A szereplők közül kiemelkedik a hisztérikus Moszad-főnök, akinek szenvtelen könyörtelensége és a baklava iránti szenvedélye csodálatosan egészítik ki egymást. A legerősebb jelenet mégis a döntés pillanata, amikor a hősnek szólnak, bevetésre kellene mennie. Golda Meir miniszterelnök asszony egyszerre egy kedves jiddise máme és egy kegyetlen bosszúszomjas hadvezér. A kötetlen, laza otthonosság és a brutális militarizmus személyében tökéletesen ábrázolja az egész izraeli társadalom kettősségét. A zsidó oldalon harcolókból mind kibukik valahol ehhez a kettősséghez kapcsolódó viszonyuk, és ez a film legnagyobb erénye.

Miközben a film általános világpolitikai problémákat boncolgat, jó arányban keveredik a személyes és a társadalmi szál, és ettől a sztori átélhető marad. Még akkor is, ha közben nemegyszer túlzóan didaktikusak a jelenetek. A hős és anyukája, a hős és felesége, illetve a hős és felettese párbeszédei rendre egy kicsit többek, mint ami még ízléses volna. Rendre egy kicsit túlcsurran a magyarázat, pedig a küzdelmekből, az akciókból is tökéletesen kiderül az üzenet. Bőven elég volt odarakni a felrobbantott palesztin mellé a kislányát, vagy egy másik likvidált utolsó kedves mondatait meghallgatni, innen is megértettük, hogy lehet őket sajnálni. Kár volt összevágni a szexjelenetet a müncheni túszejtés képeivel ahhoz, hogy tudjuk, a hős közben is arra gondol. Mégis, e túlzó részekben is előfordul egy-egy olyan gesztus vagy villanás, ami a zavaró magyarázkodásokat elfogadhatóvá teszi. Édesanya fáradt legyintése, a feleség büszke keménysége, ilyenek. Akármennyire közel áll is a giccs Spielberg világához, képes arra, hogy érzékenységével ellensúlyozza cirádáit. Szereplői nem egyszerűen jók vagy rosszak, és ezzel máris valóságossá váltak.

A budapesti nézőknek külön öröm lehet, hogy a film nagy részét a magyar fővárosban forgatták. Így például a Király utca London, a Hajós utca Róma, a Szabadság tér Párizs, a Puskás-stadion pedig München szerepében tetszeleg. Ez persze hiteltelenítheti az élményt, de nagyon szórakoztató felismerni a Margit hidat valahol Nyugat-Európában.

Gyilkosok a Margit híd alatt | Nézz még több képet a filmből!

A bosszúvágy és a túlélés vágyának összegabalyodása a München szereplőinek az alapélménye. Miközben ezzel sokat megmagyaráznak a terrorizmusról, a politikai gyilkosságokról és a kilátástalan erőszakról, nem csak az aktuális izraeli békefolyamat miatt van napi üzenete a filmnek. Az utolsó jelenetben New Yorkot látjuk, a hetvenes években, a World Trade Center büszkén ágaskodó ikertornyaival.

dr. Igó