Nem harap a bácsi

Vágólapra másolva!
A Cukorfalat című izgalmas kamaradrámában egy tizenéves kislány és egy felnőtt férfi megismerkedésének, flörtölésének és lélektani párbajának lehetünk tanúi. Ha válaszolsz egy könnyű kérdésre, jegyet nyerhetsz az [origo] filmklubba a film premier előtti vetítésére.
Vágólapra másolva!

A Cukorfalat izgalmas kamaradarab, amely semmiképp sem azoknak szól, akik számára a jó film a látványos autós üldözésekről és robbanásokról ismerszik meg, viszont garantáltan a székhez bilincseli azokat, akik szeretik azokat a "párbajfilmeket", amelyekben két ember lélektani küzdelmét lehet végigkövetni. A film alapötlete David Higgins producer agyában született meg, amikor arról olvasott, hogy Japánban kiskorú lányok hogyan szorítottak sarokba az interneten megismert pedofil férfiakat. Higgins Brian Nelson drámaírót kérte fel, hogy írjon forgatókönyvet a témából, így született meg az interneten megismerkedő 14 éves kislány és a 32 éves fotós találkozásának története, amelyben az az izgalmas, hogy ahogyan a macska-egér játék bonyolódik, egy idő után már nem lehet pontosan tudni, ki a tettes és ki az áldozat.

Forrás: Budapest Film
Ellen Page | Honlap | Előzetes

Nelson a forgatókönyv megírásához saját sakkozási tapasztalatait használta fel: mivel nehezen talál partnert, gyakran sakkozik saját maga ellen, és állítása szerint ez remek tréningnek bizonyult ahhoz, hogy megalkossa két egyformán erős, egymásnak feszülő karakter játszmáját. Amikor David Slade - aki korábban még csak videoklipeket és reklámokat rendezett - kézhez kapta a kész forgatókönyvet, egy ültő helyében elolvasta: "Arra késztetett, hogy megkérdőjelezzem a saját előítéleteimet és hogy komolyan elgondolkodjam. Hol húzzuk meg a határt az elfogadható és az elfogadhatatlan között? Hol húzzuk meg a határt az elfogadható pornográfia és az elfogadhatatlan között? Hol húzzuk meg a határt a voyeurizmus és a közönséges nézelődés között?"

Forrás: Budapest Film
Patrick Wilson | Honlap | Előzetes

Slade hamar meggyőzte a producert, hogy ő a tökéletes ember a feladatra, és ezután már "csak" a két főszereplőt kellett megtalálniuk. Ez főleg a 14 éves Hayleyt megformáló színésznő esetében bizonyult nehéznek; több száz fiatal lányt hallgattak meg, mire rátaláltak a kanadai Ellen Page-re, de amikor őt meglátták, állítólag azonnal tudták, hogy ideális lesz a szerepre. Jeffet, a vonzó fotóst pedig Patrick Wilson alakítja, aki főként színházi színész, de az HBO Angyalok Amerikában című minisorozata óta a tévénézők is ismerik az arcát.

* * *

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a B) válasz volt:

Meryl Streep négy szerepet játszott az Angyalok Amerikában című minisorozatban.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt szeptember 20-án szerdán 20 órára a Művész mozi Chaplin termébe (1066 Budapest, Teréz körút 30.):

Bakó Zsolt,Bakonyi Annamária, Balla Fruzsina, Baranyai Beáta, Báré Zsófia, Beke Kata, Benkőné Pintér Ildikó, Berta Bianka, Bor Judit, Budai János, Chorle Eszter, Csikász-Nagy Ágnes, Csorvási Melinda, Cziráki Ágnes, Czunyi Lajos, Dávid Attila, Deák Kata, Dencs Ágnes, Fóti Péter, Gáfor Katalin, Gerzsenyi Éva, Haiszer Ágnes, Hangya Andrea, Harman Balázs, Hársfalvi Ferencné, Heim Julianna, Henter Lehel, Horváth Ani, Idrányi Csilla, Izsó Balázs, Juhász Brigitta, Juhász Nóra, Jüllich László, Kaucsek Botond, Kaucsek Lilla, Kelemen Nóra, kezet lenke, Király Lívia, Király Róbert, Kirchner Barbara, Komjáti Katalin, Kósa András, Koszoru Tamas, Kovács József, Lakatos László, László Róbert, Leitold Eszter, Lengyel Edina, Lengyel Gábor, Lipták Noémi, Locsmandi Klaudia, Mándy Péter, Margitházi Orsolya, Meszlényi Annamária, Mihály Levente, Miholics Beáta, Nagy Attila, Nagy György, Nagylaki Csaba, Nánási Marianna, Novinics Zsolt, Orbán Tibor, Orlik Erika, Pákozdi Petra, Papp Andor, Patkós Zita, Pétery Dorottya, Pör Erika, Salekovics Ádám, Suri Gabriella, Szabó Ágota, Szabó Etelka, Szécsényi Dóra, Szécsi Rita, Székely Nóra, Szentgáli Judit, Szepesi Mariann, Szilágyi Géza, Sztanó Orsolya, Taba Anikó, Táborszki Tünde, Tamás Erzsébet, Tóth Anna, Tóth Bogi, Tóth Zsuzsanna, Túri Zsuzsa, Varga Anikó, Veszelszki Tímea

Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne csüggedj, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!