Vágólapra másolva!
Az eladólány című film Steve Martin tollából került a vászonra és ő is játszik benne. Ennél sokkal több érdekességet nehéz állítani a filmről. A vidéki kesztyűárus-lány találkozik a szerelemmel a nagyvárosban, és rájön, hogy az ősz herceg még nem a világ. A Romana és hasonló füzetek kedvelői esetleg egy könnycseppet elmorzsolhatnak a végén.
Vágólapra másolva!

Az eladólány a giccses okoskodás iskolapéldája. Életbölcselkedésként tetszeleg egy rettentően közhelyes történettel. Az aranyos de unalmas, magának rajzolgató kereskedelmi alkalmazott kislány életébe betoppan a királyfi, elviszi egy körre, és bár nagyra tartják egymást... Most majdnem kiderült, hogy mire megy ki a játék. A közhelyes történeten valóban van egy életszerű csavar, de ettől még csöppet sem válik hitelessé az alkotás. A szereplőknek semmi közük sincs az élethez, sótlanok és idétlenek, a középosztály legfiliszterebb tagjai, akik négyesek magyarból, hármasok matekból, de egyszer másodikak lettek a kerületi rajzversenyen. Természetesen érdemes róluk is filmet csinálni, és nem kell gúnyolódni sem rajtuk, de ha tényleg nem történik velük semmi különös, akkor nehéz figyelni sorsukat 104 percen keresztül. A kötődésre képtelen multimilliomos, a naíva és a lökött srác vonulnak fel, tökéletesen kiszámítható rendben egymás mellett.

A beletörődésről, Hufnágel Pistiről, a kompromisszumok természetességéről, az élet hétköznapi dilemmáiról szintén lehet érdekes filmet csinálni, ha a megközelítés eredeti, realista, abszurd, vagy bármi, aminek van sava vagy borsa. Az eladólány viszont kevésbé érdekes, mint becsöngetni a szomszédba, és megkérdezni, hogy tetszik lenni. A tréfásnak szánt, torzított tündérmese poénjai annyira bágyadtak, mint egy tanítás nélküli munkanap az általános iskolákban. A "prostis nőstény pórul jár" vagy a "laza rocker srácok jógáznak" betétek próbálják feldobni a teljesen érdektelen és átélhetetlenül hazug szerelmi történetet, de inkább csak idétlenné teszik az egészet.

A bornírt vígjáték és a mélyen magyarázó életigazság-keresés keveredéséből egyik vonal sem jött jól ki. A tréfák hihetetlenül közhelyesek, a mély részek pedig sablon-igazságokra mutatnak rá. A konfliktusok egyáltalán nem valószerűek, a pikáns pillanatok pedig annyira sem izgalmasak, mint egy leeresztett guminő: nincs óvszer otthon, a cica odamászik "aktus közben", egyszerre pisilnek a fiúk a sivatagban. A karakterek teljesen kidolgozatlanok, mindenkinek maximum annyi tulajdonsága van, ami egy börleszkhez lenne csupán elég (gazdag és magának való; aranyos; dilinyós, de lelkes). Ehhez képest "hát ilyen az élet" típusú nagyokat kívánnak mondani az alkotók, sőt, ki is mondják a film végén, hogy "hát ilyen az élet". A narráció egyébként is túl sokszor mondja ki a legfontosabb dolgokat, mintha a forgatókönyvíró képtelen lett volna dramatizálni a nagy fordulópontokat. Ettől az összes probléma átélhetetlenné és érdektelenné válik.

A rendkívül sekélyes forgatókönyvhöz illenek a szintén közhelyes képi megoldások: az időjárás szigorúan a hősnő kedélyállapota szerint változik, a nagyváros fényei közt megbújik a kicsi otthon, a lelkek csillagok, az univerzum tág.

A serdületlen lányok és a futószalag mellett elfáradt asszonyok kedvéért talán nem volt kár leforgatni ezt a filmet, de a tévécsatornák között váltogatva véletlenszerűen is nagy eséllyel botolhatunk ennél színvonalasabb alkotásba.

dr. Igó