Csak tizenhét éven felülieknek

Ki dönti el, hogy a legújabb Kevin Smith-filmre beülhet-e egy kiskorú, vagy meg kell várnia a 18. születésnapját? Egy szexjelenetben hány csípőmozdulat számít túl soknak a cenzorok szigorú számításai szerint? Hogyan vélekedik a besorolást végző bizottság a székletfogyasztás filmes ábrázolásáról? Mindez kiderül az amerikai mozgófilm társaság döntéseivel és azok következményeivel foglalkozó cikkünkből.

A korhatár-besorolási rendszer kialakítása Jack Valenti nevéhez fűződik, aki az MPAA (Motion Picture Association of America) elnöke volt 1966 és 2004 között. Michelangelo Antonioni Nagyítás című filmje volt az egyik első alkotás, amely arra az elhatározásra juttatta, hogy egységes korhatár-kategóriák kialakítására van szükség. Ez volt ugyanis az első olyan hollywoodi stúdió - a Metro Goldwyn Mayer - által terjesztett film, amelyben meztelenkedést mutattak. '68 végén született meg a Valenti által kidolgozott első verzió, végül több módosítás után 1990 őszén alakult ki a most is érvényben levő kategorizálási rendszer. A filmeket öt csoportba sorolják: G (general audiences - korhatár nélkül), PG (parental guidance suggested - szülői felügyelet ajánlott), PG-13 (parents strongly cautioned - 13 éven aluliaknak nem ajánlott), R (restricted - 17 éven alul csak felnőtt felügyelettel megtekinthető), NC-17 (no children under 17 - csak 17 éven felülieknek).

A besorolást végző bizottság egy Los Angelesben működő, 8 és 13 fő közt változó számú tagból álló testület. A bizottság névsora titkos. Az MPAA honlapja szerint a tagságnak nincs semmilyen speciális előfeltétele, kivéve, hogy a potenciális tag szülői tapasztalattal rendelkezzen, hiszen a rendszer elsődleges célja a szülőknek nyújtott iránymutatás. A filmeseknek természetesen nem kötelező besoroltatniuk filmjüket, mégis gyakorlatilag mindenki megteszi ezt, hiszen a nagy mozihálózatok és videokölcsönzők nem fogadnak be korhatárbesorolás nélküli filmeket, ráadásul ezeket szinte lehetetlen hirdetni, mivel a legtöbb televíziós csatorna és sajtóorgánum sem hajlandó besorolással nem rendelkező filmeket népszerűsíteni. A besorolás folyamata úgy zajlik, hogy a film megtekintését követően mindegyik testületi tag kitölt egy adatlapot, amelyen javasol egy besorolási kategóriát a film számára és indokolja döntését, ezután megvitatják a besorolást, végül többségi szavazással hozzák meg a végső döntést.

Hogy milyen kategóriába kerül a film, az elsősorban az R vagy NC-17 közti döntés esetében húsbavágó, ugyanis számos mozilánc nem játszik NC-17 besorolású filmeket, és a legnagyobb amerikai videokölcsönző hálózat, a Blockbuster sem tart ilyeneket. Tehát az a film, amelyre ráütik ezt a pecsétet, félig-meddig már halálra is ítéltetett: sokkal szűkebb közönséghez juthat el, mint egy R besorolású alkotás, és így természetesen sokkal kisebb profitra is számíthat.

Ha a film alkotóinak nem tetszik a bizottság döntése, több lehetőségük van. A legkézenfekvőbb, hogy újravágják a filmet a bizottság által problémásnak talált részek eltávolításával vagy finomításával, és ismét a bizottság elé viszik a filmet egy enyhébb besorolás reményében. A másik lehetőség, hogy fellebbeznek az MPAA erre a célra létrehozott külön bizottságánál, amely a rendező vagy a producer érveinek meghallgatása után titkos szavazással dönt az eredeti besorolás megtartásáról vagy elvetéséről. Végül, ha nem sikerül közös nevezőre jutniuk az MPAA-val, az alkotók természetesen megtehetik azt is, hogy korhatár-besorolás nélkül hozzák ki filmjüket, de akkor kénytelenek megküzdeni a fent leírt nehézségekkel.

A 2006-os Sundance filmfesztiválon mutatják majd be a This Film Is Not Yet Rated (Ez a film még nem kapott besorolást) című dokumentumfilmet, amely a besorolási rendszer működésének műhelytitkaiba enged bepillantást. A Kirby Dick által rendezett alkotást az MPAA bizottsága NC-17 besorolással látta el, hatékonyan megakadályozva, hogy a film teljes változata széles moziközönség elé kerüljön. Azonban a filmet gyártó tévécsatorna, az Independent Film Channel mindenképpen leadja az eredeti, vágatlan verziót. Dick szerint "fontos, hogy ez a film minél több emberhez eljusson, mert egy alattomosan működő cenzúrázási módszerről szól". A dokumentumfilm olyan kérdéseket feszeget, mint hogy vajon a bizottság egyforma mércével ítéli-e meg a hollywoodi és a független filmeket, hogy keményebb ítéletek születnek-e a homoszexuális szexjeleneteket tartalmazó filmekkel kapcsolatban, mint a hasonló, de ellenkező neműek közti szexet ábrázoló filmek esetében, hogy miért szigorúbb a bizottság a szexet, mint az erőszakot illetően, és végül hogy a bizottság tagjainak anonimitása azt szolgálja-e, hogy ne lehessen számon kérni rajtuk a döntéseiket.

Dick több mint egy évig gyűjtötte a háttérinformációkat filmjéhez, amelyben rendezőkkel, filmkritikusokkal, jogászokkal és pedagógusokkal beszélget a korhatár-besorolás által felvetett kérdésekről. Megszólal többek közt John Waters, akinek Rózsaszín flamingók című filmje "számos különböző perverzió aprólékos részletességgel való bemutatásáért" kapott NC-17 besorolást (a film egyik jelenetében Divine, a híres transzvesztita kutyaürüléket eszik). Nyilatkozik a Shop stop rendezője, Kevin Smith, akinek a filmje először NC-17 besorolást kapott a "szélsőségesen szókimondó szexuális témájú párbeszédek" miatt, majd a bizottság elfogadta a fellebbezését, és átminősítette R besorolásúvá a filmet. Néhány további film, amelynek sorsáról szó esik: South Park (vulgáris nyelvhasználat), A fiúk nem sírnak (brutális szexuális erőszak ábrázolása), Rekviem egy álomért (drogfüggőség és szex életszerű ábrázolása), Amerikai pszichó (erőszak, drogfogyasztás és szex) és Atom Egoyan legfrissebb alkotása, Az igazság fogságában.

Bacon, Blanchard és Firth Az igazság fogságá-ban

A nálunk pár hete bemutatott filmet a bizottság azért sorolta az NC-17-es kategóriába, mert Kevin Bacon és Rachel Blanchard szexjelenetében Bacon túl sok "taszítást" végez a csípőjével. Egoyan megoldhatta volna a problémát azzal, hogy újravágja a jelenetet oly módon, hogy többször csak a szereplők arcát mutatja, a tényleges "akciót" nem, de úgy vélte, a jelenet hangulata megváltozna ettől, és már nem azt fejezné ki, amit ő szeretett volna. Állítása szerint "mind a mai napig megesik, hogy csuromvizesen riadok fel álmomból, és azon jár az agyam, hogyan oldhattam volna meg másképpen a jelenet felvételét. Egy előtérbe állított bútorral kitakarhattam volna a dugattyúszerűen mozgó testrészeket. Ízléses vágóképeken vonatot és alagutat mutathattam volna, vagy összedőlő kéményt. Esetleg a jelenet elején felborulhatott volna egy lámpa, és akkor végig sötétben zajlott volna." Bár a bizottság állásfoglalása szerint a "dugattyú" volt a probléma, e sorok írója él a gyanúperrel, hogy nem csak ez szúrta a cenzorok szemét, hanem a két férfi főszereplő közti majdnem-szexjelenet is. Akármi állt is a döntés hátterében, ez az eset szépen illusztrálja, hogy az MPAA bizottsága valójában mekkora hatalommal rendelkezik: az NC-17 besorolással sikerült teljes mértékben aláásniuk a 25 millió dollárból készült film sikerét; a mindössze 95 moziban bemutatott alkotás az egymillió dolláros bevételt sem érte el.

Bujdosó Bori