Vágólapra másolva!
Augusztus 1-jén, hatvankét éves korában, váratlanul elhunyt Kránitz Lajos, a Budapesti Kamaraszínház Jászai Mari-díjas színművésze.
Vágólapra másolva!

A Jászai Mari-díjas színművész közel negyven éves színházi pályafutása alatt játszott A néma leventé-ben, a Furcsa pár-ban, a Ványa bácsi-ban, a Koldusoperá-ban, Az öreg hölgy látogatásá-ban, alakította A salemi boszorkányok John Proctorát és a Haramiák Öreg Moorját.

Kránitz Lajos olyan filmekben szerepelt, mint a Szamárköhögés, A legényanya vagy az utóbbi évek egyik legnépszerűbb magyar produkciója, az Üvegtigris. Ő kölcsönözte hangját Darth Vadernek a Csillagok háborúja új szinkronjában, és az ő hangján szólalt meg a Dallas tévésorozat Jockey Ewing-ja is.

A hatvankét éves színművész augusztus 1-én hunyt el. A halál okáról a Budapesti Kamaraszínház nem adott felvilágosítást, a temetésről a későbbiekben intézkednek. Kránitz Lajost a Budapesti Kamaraszínház és a József Attila Színház, ahol 1971-től 1985-ig játszott, saját halottjának tekinti.