Hollywoodi ki kivel

Vágólapra másolva!
Sok munkahelynek szinte tartozékai azok a kollégák, akik előszeretettel rácsapnak a hölgyek hátsójára, vagy a kacér munkatársnők, akik az értekezlet kezdete után pár perccel már a cipőből kibújtatott lábbal matatnak a szemben ülő  fazon ágyékánál. Hollywoodban sincs ez másképp: szerelmek, kalandok és buzgón tagadott  szereppel való azonosulások tarkítják a forgatásokat. Angelina Jolie saját bevallása szerint minden szereplőtársába beleszeret, Tom Cruise pedig sokadjára is szakmabelit jegyezne el. Összeállításunk áttekinti, hogyan lett ez a tendencia az idei nyár marketingstratégiája, mely filmek profitáltak a sztárok románcából, és melyek sínylették meg alaposan.
Vágólapra másolva!

Hivatalos státus: jegyben járnak június 17. óta

Tom és Katie nevétől volt hangos a bulvársajtó idén nyáron, hiszen az egyébként a magánéletét illetően meglehetősen zárkózott Cruise eszelősként ugrabugrált egy talkshow-ban, hogy közölje újdonsült boldogságát a világgal. A gyanúsan nagy hírveréssel kapcsolatban igen sok teória napvilágot látott. A tündérmesék szeretői elolvadtak attól, hogy Katie kiskorában Tom posztere alatt hajtotta álomra a fejét, aki pedig most teljesen beleszeretett a felcseperedett bakfisba. A szkeptikusabbak marketingfogást véltek felfedezni két nyári sikerfilm apropóján, mások pedig egyenesen petíciót kezdeményeztek, hogy a szcientológiai egyház engedje szabadon szegény Katie-t. Az utóbbi rosszindulatúbb feltételezést némileg alátámasztani látszik, hogy a 27 éves hölgy az eljegyzési gyűrű mellé egy szcientologista "legjobb barátnőt" is kapott Tomtól, aki minden lépését vigyázza, és időnként az interjúk válaszadásában is "kisegíti".

Forrás: [origo]

Közös film: Egyelőre nincs, bár makacsul tartják magukat a hírek, hogy a Mission: Impossible harmadik részének göröngyösen alakuló stáblistáján Katie is helyet kap. A Világok harca és a Batman: Kezdődik! bevételi adatainak mindenesetre egyáltalán nem ártott a szűnni nem akaró hírverés.

Tom további skalpjai: Cruise nem ma kezdte az ipart: első felesége, Mimi Rogers (kép) éppen 22 évvel idősebb Katie-nél, de korábban befűzte már Rebecca De Mornay-t (kép) is a Kockázatos üzlet forgatásán 1983-ban. Nicole Kidmannel (kép) a Mint a villám felvételein kezdődőtt viszonyuk, amelynek 11 éves házasság, két örökbe fogadott gyermek, két másik közös film (Túl az óperencián, Tágra zárt szemek), majd válás lett a vége. Az álompár szertefoszlott illúziójának két haszonélvezője lett: Nicole karrierje és az akkoriban Hollywoodban jórészt ismeretlen Penélope Cruz (kép). A spanyol színésznő maga is előszeretettel gyakorol élesben is szereplőtársaival (lásd későbbi oldalak), de Tommal készült újrájuk, a Vanília égbolt nyomába sem ért a spanyol eredetinek (Nyisd ki a szemed!).

Katie további skalpjai: A konzervatív neveltetésű Katie sokban azonosulni tudott a Dawson és a haverok-ban alakított karakterével. Egyrészt ő is a lehető legtovább őrzi/őrizte szüzességét (kép), és Pacey-vel (Joshua Jackson, kép) a valóságban is egy párt alkottak egy ideig. Később az Amerikai pite mamlasz focistájával, Chris Kleinnel (kép) kötötte össze az életét, a három évig tartó eljegyzést idén márciusban bontották fel.