Mel Gibson elhozza az apokalipszist

Vágólapra másolva!
Mel Gibson ismét a távoli múltba nyúlt vissza témáért Apocalypto című új akciófilmjével, melynek ezúttal semmi köze a valláshoz. Az Oscar-díjas író-rendező ismét maga írta a forgatókönyvet, de szerepet nem fog vállalni a filmben.
Vágólapra másolva!

Az Apocalypto című akciómozi 3000 évvel ezelőtt játszódik egy ősi társadalomban. Nem világos, hogy ez ugyanaz a film lesz-e, amelyet a rendező tavaly tervezgetett. Az a makabeusok történetét dolgozta volna föl, a csoportét, amelynek tagjai fellázadtak a király ellen, és újra megszentelték a meggyalázott jeruzsálemi templomot. Mivel Gibson azt mondta, hogy új filmjének témája nem vallási, valószínűbb, hogy az Apocalypto mégsem erről fog szólni, hiszen a fenti história a zsidó Hanuka alapja.

Bár a cím elsősorban katasztrófafilmet idéz, valójában az apocalypto eredetileg egy görög szó, ami új kezdetet vagy leleplezést jelent.

Mel Gibson nem fog szerepelni a filmben, sőt még az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem játszik majd híresség az Apocalyptó-ban, pedig a rendezőnek nem jelenthetne problémát a sztárgázsik kifizetése, hiszen a 25 millió dollárból készült A passió 600 millióval tette gazdagabbá.

A rendező jelenleg forgatási helyszínek után kutat, és állítólag már nekilátott a szerepelőválogatásnak. Saját produkciós cége, az Icon viszi majd el külföldre a filmet, míg az amerikai terjesztés jogára a Disney csapott le. A tényleges munka októberben fog kezdődni, a bemutató pedig 2006-ra várható.

A produkciós vezetők múlt héten meglátogatták Gibsont Santa Monica-i irodájában, hogy a rendező vigyázó szeme előtt olvassák el a forgatókönyvet. Gibsonnak ugyanis rossz tapasztalai vannak, A passió forgatókönyvének másolatait megkaparintotta a média, és már jóval a bemutató előtt megjelentek az első botrányt kiáltó kritikák.