Elhunyt a Hello, Dolly! írója

Vágólapra másolva!
89 éves korában elhunyt Ernest Lehman, a legendás forgatókönyvíró, akit 2001-ben Oscar-díjjal jutalmaztak életművéért, melyet olyan munkák fémjeleznek, mint a Hello, Dolly!, a Nem félünk a farkastól és A siker édes illata.
Vágólapra másolva!

Ernest Lehman szombaton hunyt el az UCLA kórházban, 89 éves korában, hosszú betegeskedés után. A zseniális filmest hatszor jelölték az Akadéma díjára - négyszer írói, kétszer produceri munkájáért. Ő volt az első forgatókönyvíró, aki életmű-Oscart kapott "sokszínű és kitartó munkájáért".

"Túl gyakran szenvedünk a névtelenségtől" - mondta 2001-ben, amikor átvette az aranyszobrocskát. "Kérem a kritikusokat, hogy ne felejtsék el: a filmkészítés a forgatókönyvvel kezdődik és ér véget."

Lehmant a legjobb eredeti forgatókönyv díjára jelölték a Hitchcock rendezésében készült Észak-északnyugat-ért és a Sabriná-ért, melyet Billy Wilderrel és Samuel A. Taylorral együtt írt. A West Side Story-ért és a Nem félünk a farkastól-ért a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriájában jelölték Oscarra, az utóbbival producerként is versenyben volt, csakúgy, mint a Hello, Dolly!-val.

Lehman 1915-ben született Long Islanden. New Yorkban szerzett vegyi mérnöki és irodalmi diplomát. Szabadúszó íróként kezdte pályafutását, de mint mondta, "ez a kenyérkereset túl sok idegességel járt", ezért leszerződött egy reklámcéghez, amely főképp színházzal és hírességekkel foglalkozott.

Az ott szerzett tapasztalatait használta fel 1957-es filmjéhez, A siker édes illatá-hoz, melyet a Tell Me Tomorrow About It című regénye alapján írt Clifford Odettel. A Burt Lancester és Tony Curtis főszereplésével készült film leleplezi a szórakoztatóipar árnyoldalait, egy pletykaújság riporteréről és egy lelkiismeretlen sajtóügynök szól, 2002-ben Broadway-musical is készült belőle.

Lehman fiatalkorában számos novellát és regényt írt, ebből több mint 50 meg is jelent. Így figyelt fel rá a Paramount stúdió, és szerződést ajánlottak neki. Első filmje az Executive Suit volt, mely egy bennfentes szempontjából mutatja be a Wall Streetet. Mivel a film sikeres volt, a Paramount megbízta Lehmant, hogy dolgozzon együttt Wilderrel a stúdió nagyszabású produkcióján, a Sabrina című romantikus komédián, melyben Humphrey Bogart és Audrey Hepburn játszották a főszerepeket.

Lehman meggyőzte Jack Warnert a Warner Brothers stúdiótól, hogy filmesítsék meg Edwar Albee Nem félünk a farkastól című színdarabját. Az alkoholista férjet Richard Burton, a szabadszájú feleséget Elizabeth Taylor játszotta a fekete-fehér filmben, amely Mike Nicols rendezői debütálása volt. A Nem félünk a farkastól-t 13 Oscar-díjra jelölték. A forgatókönyvíró csak egyszer próbálkozott rendezéssel, 1972-ben Portnoy's Complaint címmel Philip Roth bestsellerét filmesítette meg.

A filmes 1979-ben vonult vissza, utolsó munkája egy minisorozat volt, mely a The French Atlantic Affair című francia regényt dolgozta fel.