Vágólapra másolva!
Hétfő este elhunyt Domino Harvey, Laurence Harvey lánya, akinek eseménydús életéről most készül Tony Scott filmje Keira Knightley főszereplésével. Domino sikeres modellkarrierjét adta fel, hogy fejvadász lehessen.
Vágólapra másolva!

Június 27-én, 35 éves korában elhunyt Domino Harvey. Augusztusban mutatják be a 30 millió dolláros költségvetésű Domino című filmet, melyet 2004-ben kezdtek forgatni Keira Knightley főszereplésével.

A Los Angeles-i seriffiroda szóvivője elmondta, hogy hétfőn este fél tizenegykor segélykérő hívást kaptak Harvey otthonából, a telefonáló azt mondta, hogy Domino valószínűleg belefulladt a kádba.

A rohammentősök eszméletlenül találták, és azonnal kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét. A halottkém még nem állapította meg a halál okát. Harvey bevallottan drogfüggő volt, a múlt hónapban tartóztatták le Hollywoodban illegális kábítószerkereskedelem miatt.

Szupermodell édesanyja szépségét és apja, a színész Laurence Harvey temperamentumát örökölve Domino modellkedéssel kezdte karrierjét Londonban. Ahogy később visszaemlékezett, gyűlölte ezt a munkát, és hamarosan ott is hagyta, hogy inkább pólókat áruljon a a mára megszűnt Kensington Marketen. Később a színészettel is megpróbálkozott, leckéket vett a hírneves Lee Strastberg drámaiskolában.

"Nagyon boldogtalan voltam, mikor megpróbáltam más lenni, mint amilyen vagyok" - mesélte életének erről a korszakáról Domino. "Emlékszem, hogy egy éjjel azon gondolkodtam, hogy az életem értelmetlen." 1989-ben Hollywoodba ment, ahogy mondta: "új izgalmakat keresve". Onnan San Diegóba állt tovább, ahol a helyi tűzoltóság szolgálatába állt. 1994-ben visszaköltözött Nyugat-Hollywoodba, és csatlakozott a fejvadászokat foglalkoztató Celes King Bail Bond Agencyhez, hogy Los Angeles hírhedt bandanegyedében olyan bűnözők nyomába eredjen, akiket gyilkosságért, fegyveres rablásért köröztek.

"Ha csak a pénzért csinálnám, már rég abbahagytam volna. Az igazi elégedettséget az adja, hogy ezek a szemétládák börtönbe kerülnek. Lehet, hogy függőjévé váltam a dolognak. Sokkal izgalmasabb, mint kilenctől ötig dolgozni. Azt teszem a megélhetésért, amit tennem kell" - nyilatkozta Harvey.

A mindössze 44,5 kilót nyomó lány biszexuális apját hibáztatta drogfüggőségéért, mert szerinte az elutasította őt. 1997-ben két évre bevonult egy hawaii rehabilitációs intézetbe, ahol sikerült úrrá lennie betegségén.

A róla készült film nyitójelenetében a lerobbant és kimerült, megbilincselt Domino letartóztatás alatt áll. "Biztos kíváncsiak, hogy egy olyan lány, mint én, hogyan jutott idáig" - mondja Harvey szerepében Keira Knightley.

"Lenyűgöző nő volt, roppant intelligens" - nyilatkoza a húszéves színésznő, aki a forgatás előtt találkozott Dominóval. "Domino az elmúlt tizenkét évben sosem szűnt meg inspirálni és újra meg újra meglepni engem" - nyilatkozta Scott, a Tiszta románc rendezője, aki főhősnője halála után nem tervez változtatásokat a filmjén. "Olyannyira szabad szellemű volt, mint senki más, akit ismerek."