Tom Cruise lealázott egy műsorvezetőt

Vágólapra másolva!
Lassan nem telik el úgy hét, hogy Tom Cruise ne kerülne valami miatt a bulvárlapok címoldalára. A 42 éves sztár most azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy csúnyán leteremtette Matt Lauer amerikai műsorvezetőt, mikor az megpróbált vitába szállni vele az antidepresszánsokat illetően.
Vágólapra másolva!

Tom Cruise heves vitába keveredett Matt Lauerrel, az NBC tévécsatornán futó The Today Show műsorvezetőjével, miközben Világok harca című filmjét népszerűsítette. Arrogánsan rendreutasította a riportert, amikor a beszélgetés során szóba kerültek az antidepresszáns gyógyszerek.

Cruise szélsőséges álláspontja szerint, melynek hátterében a Szcientológiai Egyház tanítása áll, ezek a szerek rendkívül veszélyesek, és semmilyen körülmények között nem alkalmazhatók. A színész nemrég Brooke Shieldsbe is belekötött, aki bevallotta, hogy antidepresszánsokat szedett szülés utáni depressziójának enyhítésére.

Lauernek kicsúszott a száján, hogy némelyeknek jót tehetnek az ilyen gyógyszerek, például a Ritalin. "Matt, Matt, Matt, te még csak nem is... Csak a szádat jártatod. Még azt sem tudod, mi az a Ritalin" - oktatta ki Cruise egy szempillantás alatt.

"Hogyha a kémia egyensúly megbomlásáról kezdesz beszélni, el kell olvasnod a kutatási anyagokat, hogy hogyan találták ki ezt az elméletet. Rendben, Matt? Én ezt tettem. A pszichiátria áltudomány" - tette hozzá.

"Brooke Shields nem érti a pszichiátria töténetét. Ugyanúgy nem érti, ahogy te sem, Matt. Te nem ismered a pszichiátria történetét. Én igen" - zárta le a kérdést ellentmondást nem tűrően.

Mikor Lauer ezek után meg merte jegyezni, hogy vannak olyan ismerősei, akiknek segítettek az antidepresszánsok, Cruise megvádolta, hogy az országos televízióban felelőtlenül kampányol olyan szerek mellett, amelyekről alig tud valamit. "Nem elég csupán ismerni néhány embert, akik Ritalint szednek. Felelősségteljesebbnek kéne lenned" - mondta.

Tom Cruise június 17-én jegyezte el barátnőjét, Katie Holmest. A leánykérés gyorsaságában valószínűleg közrejátszott az is, hogy a színésznő érdeklődést mutatott a szerelmének oly fontos egyház tanításai iránt.