Jennifer megtalálta Brad Pitt utódját

Vágólapra másolva!
A The Break Up című film forgatásán készült fotók tanúsága szerint Jennifer Aniston már nem búslakodik túlságosan Brad Pitt után. A szép színésznő Vince Vaughn karjaiban vigasztalódik.
Vágólapra másolva!

Nem volt ez könnyű év Jennifer Aniston számára, de amíg a bulvárlapok azt találgatják, hogy tényleg van-e valami Brad Pitt és Angelina Jolie között, úgy tűnik, a Jóbarátok bájos Rachelje megtalálta a maga vigasztalóját.

Már korábban is keringtek pletykák arról, hogy több van egyszerű munkakapcsolatnál Aniston és Vince Vaughn között, akik a 2006-ra várható The Break Up című komédiában szerepelnek együtt. Most azonban nyilvánosságra került néhány fotó, amelyek azt bizonyítják, hogy a két sztár igen közeli kapcsolatban van. Közös vígjátékuk forgatási helyszínén sikerült lekapni őket, amint meghitten ölelkeznek a tengerparton.

"Láthatóan nagyon élvezik egymás társaságát" - mondta a film stábjának egyik bennfentes tagja a Daily Express magazinnak. "Nevetgéltek, mosolyogtak, és állandóan megérintették egymást. Nyilvánvaló a közöttük lévő fizikai vonzalom" - tette hozzá.

Jennifer házassága felbomlása óta nem találkozgatott senkivel, inkább a barátai, köztük Jóbarátok-beli partnere, Courtney Cox társaságát kereste, és a munkájába temetkezett. Vince Vaughn, a Kidobós - Sok flúg disznót győz című komédia szimpatikus lúzere is játszott a Mr. és Mrs. Smith-ben, melynek a forgatásán állítólag Brad és Angelina összemelegedett. Vaughn alakította a Csak lazán!-ban a hip-hop beszédstílusban szövegelő Rajit, a Starsky és Hutch-ban pedg drogdílerként láthattuk.