Matt Damon békát nyal a neten

Vágólapra másolva!
A sokáig tartó, türelmes várakozás meghozta a gyümölcsét a Terry Gilliam-rajongók számára: végre belepillanthatnak a rendező Grimm testvérek című filmjébe, és a premier végleges időpontját is kitűzték.
Vágólapra másolva!

Augusztus 26-án kerül a mozikba a volt Monty Python-os Terry Gilliam Grimm testvérek című filmje, melynek forgatása már tavaly januárban befejeződött. A Félelem és reszketés Las Vegasban és a 12 majom rendezője egy 2005. februári nyilatkozatában azt mondta, hogy a vágási munkálatokat május végéig szeretnék befejezni, de már akkor utalt rá, hogy valószínűleg a júliusra kitűzött premier csúszhat egy kicsit.

A Heath Ledger és Matt Damon főszereplésével készült mozi két szélhámosról szól. A népmesegyűjtő fivérek, Jake és Will Grimm különös módját választották a pénzkeresetnek. Faluról falura járnak, és elhitetik az egyszerű emberekkel, hogy megvédik őket az elvarázsolt lényektől és az ördögűzésben is járatosak. Jól is megy az üzlet, csakhogy egy szép nap belebotlanak egy valódi boszorkányba, aki próbára teszi őket: el kell menniük vele egy kísértetjárta erdőbe, ahol tényleg mesebeli lények élnek.

A remek poénokkal tarkított, lenyűgöző képi világú előzetes elején Piroska a sötét erdőben sétál, ijesztő morgó hangok kísérik, majd rémülten futásnak ered, elesik, és fölé magaslik egy árny. Gyors váltás, és a következő képekben megismerkedünk a Grimm testvérekkel. Az előzetes bemutatja, hogyan csapják be a csalók a gyanútlan falusiakat, és ízelítőt kapunk az éles helyzetből is, amikor tényleg furcsa dolgok történnek a félelmetes erdőben, sőt azt is láthatjuk, hogyan nyal békát Matt Damon.