Tom Cruise megtéríti Katie Holmest

Vágólapra másolva!
Tom Cruise ugrabugrálva tett szerelmi vallomása után néhány héttel azt is boldogan világgá kürtölte, hogy új barátnője, Katie Holmes "csipázza" a Szcientológus Egyházat, melynek ő már hosszú ideje lelkes híve.
Vágólapra másolva!

Az Entertainment Weeklynek adott interjúban Cruise lelkesen újságolta, hogy a 26 éves Katie Holmes, aki a denevérember szerelmét alakítja a Batman: Kezdődik!-ben, érdeklődik a sci-fi író L. Ron Hubbard által alapított Szcientológiai Egyház iránt.

A sokak által csupán nyerészkedő szektának tartott gyülekezet számtalan híres taggal büszkélkedhet, Cruise mellett John Travolta és Kirstie Alley is a szcientológia hívei közé tartozik. A sztárok rokonszenvében közrejátszhat az is, hogy Hubbard egyházának egyik tanítása szerint a művészek "az átlagember felett állnak".

"Csipázza" ("She digs it") - mondta a 43 éves sztár a magazinnak arról, hogy miként viszonyul új szerelme a számára oly fontos egyházhoz. "Mindig is szenvedélyesen álltam hozzá. Mindig szívesen beszéltem róla, ha az emberek megkértek rá" - felelte, mikor megkérdezték, hogy ő maga még elkötelezettebbé vált-e a szcientológia iránt.

Cruise azt is elismerte, hogy tényleg volt egy szcientológiai hittérítő sátor a Világok harca című Spielberg-film forgatásán, melyben ő játssza a főszerepet.

"Volt egy kapucsínósátram is a helyszínen. Arról is gondoskodtam, hogy a stáb jóllakott legyen. És ha valaki igénybe akarta venni az önkéntes szcientológusok frissítő masszázsát, hát ők is ott voltak kéznél" - mondta. "Az emberek kíváncsiak rá, állandóan kérdezgetnek róla, tudni akarják, mi az a szcientológia."

Tom mindig is fontosnak tartotta, hogy eloszlassa a negatív előítéleteket, a szcientológiai követői szerint ugyanis egyáltalán nem a pénz körül forog az egyházuk, amely arra tanít, hogy miként élhetünk teljesebb életet. A sztár a nemes cél érdekében nemrégiben nem volt rest körbevezetni néhány hollywoodi fejest a főbb szcientológiai intézményekben.

Az Entertainment Weekly online változatának szavazásán a megkérdezettek 61%-a azt mondta, hogy kevésbé kedveli Cruise-t most, mióta kiteregette a magánéletét. Csupán az olvasók 3%-a mondta, hogy ezek után még jobban szereti a Mission Impossible sztárját. A többiek véleményét nem befolyásolták a közelmúlt bulváreseményei.

Cruise azt is elárulta a riporternek, hogy hamarosan megkéri Katie Holmes kezét. "Meg fog történni, ember. Meg fog történni" - mondta.