Hugh Jackman megtalálta az ifjúság forrását

Vágólapra másolva!
A Rekviem egy álomért rendezője a halál, az örök élet és az újjászületés témájáról forgatja új filmjét Hugh Jackman és Rachel Weisz főszereplésével. A The Fountain című sci-firől már 2002-ben felröppentek az első hírek, de eddig Brad Pitt visszalépése és a költségvetés megcsappanása hátráltatta a produkció elkészültét.
Vágólapra másolva!

Darren Aronofsky The Fountain címmel újra sci-fit rendez. A megszállott matematikusról szóló Pi című sci-fi thriller alkotója, a Rekviem egy álomért író-rendezője saját ötlete alapján írta meg a forgatókönyvet.

Aronofsky 2002 elején Brad Pittet kérte föl a The Fountain főszerepére, csakhogy a sztár "alkotói nézetkülönbségekre" hivatkozva visszalépett, és inkább a Trójá-ban játszotta el Akhilleuszt. Egyesek szerint Pitt döntésének hátterében valójában az állt, hogy a rendező kénytelen volt csaknem felére csökkenteni a produkció 70 millió dollárosra tervezett költségvetését, ez pedig nem tetszett az ünnepelt színésznek. Pitt távozásával veszélybe került a film egésze, ezért a Warner Bros stúdió mindent elkövetett, hogy megtalálja a megfelelő pótembert. Mel Gibson, Russell Crowe és George Clooney neve is felmerült, de végül Hugh Jackman, az X-Men-filmek és a Van Helsing sztárja kapta meg Tom Verd szerepét.

A női főhős, Izzie megformálására felkért Cate Blanchett is meggondolta magát, helyette Rachel Weiszre, A múmiá-ból és A napfény ízé-ből ismert szépségre esett Aronofsky választása. Több olyan színész is fog a filmben szerepelni, akik már dolgoztak korábban együtt a rendezővel. Ilyen a Rekviem egy álomért Oscarra jelölt főszereplője, Ellen Burstyn, aki 1975-ben elnyerte az Akadémia díját az Alice már nem lakik itt című Scorsese-filmben nyújtott alakításáért. Feltűnik Sean Gullette, aki a matematikust alakította a Pi-ben, és Mark Margolis, aki a Rekviem egy álomért-ban és a Pi-ben is jászott. A szívem érted rapes-ből ismert Sean Patrick Thomas, valamint A bálnalovas és a Sivatagi cápák emlékezetes mellékszereplője, Cliff Curtis is csatlakozott a The Fountain stábjához.

A sci-fihárom párhuzamos történet bemutatásán keresztül szól szerelemről, elmúlásról, spiritualitásról és az emberi létezés törékenységéről. A film felfogása szerint a halált a túlvilági lét felé vezető út egyik állomásaként kell elfogadni, és nem szabad félni tőle. A történet a spanyol hódítók és a maja őslakosok összeütközésével kezdődik, majd előreugrik az időben 1000 évet. 2500-ban az egyik szereplő még mindig él, de már úton van, hogy találkozzon Istennel. A The Fountain, azaz "A forrás" cím az ifjúság legendás forrására utal, amely után elszántan kutat a spanyolok vezére. A forgatókönyv állítólag eredetileg bővelkedett fantasztikus részekben, de a költségvetés megcsappanása miatt jó néhány drágának ígérkező elemről le kellett mondaniuk az alkotóknak.