Langyos Trainspotting

Vágólapra másolva!
Az állomásfőnök című film pőre lelki darabnak készült: három karakter dialógusai és hallgatásai a történés, akár színdarab is lehetne. A vasútmániás törpe találkozásai mégsem hoznak igazi drámát, mert az alkotók elkenték a konfliktusokat, így pedig a film egyszerű tanmesévé válik a barátság fontosságáról.
Vágólapra másolva!

Az állomásfőnök alkotói mintha megriadtak volna a maguk elé kitűzött céltól, vagy összezavarodtak a kezdet kezdetén: egyszerre próbáltak egy belső történéseken alapuló lelkizős drámát és egy távolságtartó tanulságtörténetet vetíteni a vászonra. Az utóbbihoz szükséges sémákkal viszont kiölték az elsőhöz kellő személyességet. Az arányok ügyes adagolása hatalmas feladat, így sem szörnyű a film, csak nem kólint fejbe. Úgy tűnik, mintha a Dogville bravúrját próbálták volna könnyen fogyaszthatóvá tenni, vagy a Szív című nyáltengert óvatosan brutalizálni.

Az állomásfőnök eszköze a végletes szűkítés. Mindent kiirtottak, ami zavarhatná a hősök személyiségének értelmezését. A három személynek semmi köze sincs semmihez, az a feladatuk, hogy egymással évődve fejlődjenek. A törpe, a kubai fiatal férfi és a középkorú kiábrándult nő irreális találkozása a személyekről szól kizárólag, a történések legfeljebb elkent hátterek, egyáltalán nincs szerepe az akciónak, a környezetnek. A lelki rezdüléseken túl minden csak jelzés, hogy ne a teljesen üres fehér falak előtt kelljen forgatni. A külvilág elemei akkor hasznosulnak, ha jelekké válhatnak: a műanyag baba felborul a barát halála előtt, az eső zuhog érkezéskor. Az egyszerűsítés akkor lehet erős, ha van miért háttérbe vonulnia a világnak. Ha valóban annyira sodróak a lelkek fortyogása, hogy tényleg csak zavarna minden díszlet.

Az állomásfőnök szereplői azonban nem képesek elvinni a filmet. Nincsen eléggé árnyalt személyiségük. Ahogy az - egyébként látványosabb, de semmivel sem történetcentrikusabb - Elveszett jelentés hősei izgalmasakká tudtak válni hallgatásaikon keresztül, úgy itt a nagy szünetek nem viszik fel a néző szívét a torkába. Három személy három módon menekül egy öncélú világba (vonatokkal, fecsegéssel, festéssel) de a három figura ettől még nem válik izgalmassá. Egyikük sem átélhető, mert típusokat képviselnek. A magába burkolózó, a túlfűtött és a zavart figura egy-egy típus, de egyik sem jellem. Az itt meghatározott néhány tulajdonságon kívül alig lehet részletesebb jellemrajzot írni róluk, pedig másfél órán keresztül csak velük kellett foglalkozni.

A film üzenni próbál a nézőknek, és ettől egyszerű példatörténetté válik. "A barátság fontos, a barátság jó, a barátság megment." Erre azonban nem rádöbbenünk, hanem előre tudjuk, ezért annyit értek el vele, hogy a jóérzésűek megnyugodhatnak, "bizony, az igazi értékek fontosak". Bizony, nehéz a fiatal lányanyáknak, a fogyatékkal élőknek, a gyászolóknak, de ezt sem lehet átélni, inkább csak felsorolják.

Forrás: Mokép

Egy-egy ötletes kép és helyzet menti meg a filmet, ahol a jelzéseket izgalmasan használják az alkotók. Ahogy a három hős így-úgy vonul a síneken, ahogy ülnek zavartan a tele tányérok előtt, amikor elmennek vonatot lesni és a legkisebb végre nagynak érezheti magát. Néha keserűen humoros a film, de a vasútért lelkesedő törpe egy-egy erős pillantásán és megszólalásán túl ne várjunk döbbenetet. A film az utolsó harmadára válik végképp egyszerűvé, addig sok irányba nyitott a történet, és várhatjuk az örökké elmaradó katarzist.

Hasonló elgondolása volt egy a Filmklubban tavalyelőtt vetített filmnek, az Olasz nyelvlecke kezdőknek címűnek. Ott azonban sikerült valós dilemmákkal teli embereket bemutatni, miközben megmaradt az ironikus, könnyed lendülete is a filmnek. Itt azonban a legerősebben a torzszülöttség képe hat, ami akkor is felületes megközelítés, ha épp az együttérzés nemes gesztusát próbálják élesztgetni az alkotók. Ha a háttérben félig kimondott tragédiákról kiderült volna, hogy mit jelentenek, akkor lett volna esély a nagyszerű dán alkotás mellé felzárkózni.

Az állomásfőnök-kel ki akartak szakadni az unalomig ismert filmek ritmusából, de nem akartak nagyon elvontak sem lenni. Kísérletnek érdekes, mozizásnak közepes.

dr. Igó