Vágólapra másolva!
A Movieweb jóvoltából felkerült az internetre az első kép a Domino forgatásáról. Tony Scott új filmjében Keira Knightley vadóc szépséget játszik, aki megelégelve a modellkedést, felcsap fejvadásznak.
Vágólapra másolva!

A Domino rendezője a Tiszta románc című kultikus akció-thrillert jegyző Tony Scott. A forgatókönyvet Richard Kelly készítette, aki a Donnie Darko című szintén kultikus fantasy-scifit írta és rendezte. Keira Knighley alakítja a film címszereplőjét, Domino Haryveyt, Laurence Harvey színész lányát, aki a Beverly Hills-i katolikus iskolából beleveti magát a modellkedés, a partik és a drogok világába, majd átpártol az alteres fiatalokhoz, de vad természetének köszönhetően még ezzel sem éri be, és végül felcsap fejvadásznak.

Knightley partnere a filmben Christopher Walken, akit nemrég A tűzben edzett férfi-ben láthattunk, Lucy Liu, Charlie egzotikus angyala, valamint Mickey Rourke, a 9 és fél hét sztárja. A filmben producer-asszisztens alakít Mena Suvari, az Amerikai szépség, és feltűnik az énekesnő, Macy Gray is.

A filmötletet korábban több hollywoodi stúdió is visszadobta, mert túl körmönfontnak találták a nagyközönség számára. A forgatást szeptemberben kezdték Los Angeles-i és Las Vegas-i helyszíneken, a bemutató pedig 2005 nyarára várható.

A Csavard be, mint Beckham! és A Karib-tenger kalózai bájos, fiatal színésznője szégyenlősségre hivatkozva nem volt hajlandó maga levetkőzni a Domino meztelen jeleneteihez, az alkotók végül egy román származású táncosnőt szerződtettek dublőznek. Ha Knightleynak a saját testével nem is, a fegyverekkel azért sikerült megbarátkoznia a szerepre való felkészülés során, ahogy ez a Movieweb által közzétett képen is látszik. Az exkluzív fotón a törékeny színésznő hatalmas puskát szorongat a kezében, csakúgy, mint zord tekintetű fejvadásztársai, Mickey Rourke és Edgar Ramirez.