A Coruscant-szimbolika beteljesülése: a bolygó végérvényesen sötétbe borult, csakúgy, mint a galaxis sorsa. A Köztársaság és a demokrácia fontos jelképére, a Jedi templomra leszállt az éj, és megérkezett a végrehajtó, hogy elvégezze feladatát. A templom ajtajából kiáradó fénybe masírozik a Darth Vader vezette sötét brigád, hogy végképp kioltsa azt. Szintén szokatlan kameraállás ez a saga történetében. Talán a legtöbb ilyen rendhagyó beállítás ebben a filmben látható - érthető okokból.
Ez a kép nem is annyira a szépsége vagy az eredetisége miatt került ide. Ami azt illeti, elég hatásvadász és szájbarágós eszköz belenézetni a színészt a kamerába, ellenben egy igen ritka dolog a Star Wars-filmek jelenetei között. Egy igazi Star Wars-rajongót mindettől függetlenül kiráz a hideg ettől a pillantástól, főleg amiatt, hogy már tudjuk: a sith-mivolt egyértelmű manifesztációja a sárgába váltó szem.
Anakin azonban nem ízig-vérig sith. Nehezen válik azzá, és ezután is "marad benne jó". Ez a sárga szemes jelenet után úgy kap vizuálisan megerősítést, hogy a szemek ismét normálissá válnak, és könnyek csordulnak ki belőle.
És ha már itt tartunk, az ezt következő jelenet is szépre sikerült, a napot eltakaró felhők szimbolikája lezárja Anakin tépődését, és egyértelműen mutatja hősünk elbukását.