Rendes apát faragtak a baltás pszichopatából

Vágólapra másolva!
Hogy lesz a Ragyogásból családi vígjáték? És a West Side Storyból zombifilm? Mint azt az interneten megtekinthető újragondolt előzetesekből megtudhatjuk, minden csak vágás kérdése!
Vágólapra másolva!

A New York Trailer Park elnevezésű versenyen indulók számára kiadott feladat egyszerű volt: Készíts másfél perces előzetest egy filmhez, az eredetitől eltérő stílusban. Az amerikai Független Kreatív Vágók Egyesülete idén másodszor írta ki a versenyt, amelyet ezúttal a Ragyogás előzetesét újravágó Robert Ryang nyert meg.

A nagysikerű, Jack Nicholson főszereplésével készült '80-as Kubrick-thrillerrel kapcsolatban nem kisebb feladatra vállalkozott a vágó, minthogy a baltás gyilkosos filmet romantikus családi vígjátékként adja el az előzetesben. Ehhez kizárólag az eredeti előzetesben szereplő jeleneteket és dialógusokat használta fel, ám, aki megnézi a kész művet, láthatja, hogy újravágva és új zenei kísérettel mindjárt máshogy fest a korábban paráztató képsor.

Ryang, aki reklámokon dolgozik vágóasszisztensként, bajba is kerülhet kreatív alkotása miatt, mert bár az internetezők már egy ideje lelkesen küldözgetik egymásnak az előzetest, Jack Nicholson ügynöke, Sandy Bresler szerint a film jogaival rendelkező Warner Home Video nem találja túlzottan humorosnak az eredeti felvételek engedély nélküli használatát. Ryang azzal védekezik, hogy nem származott anyagi haszna a dologból.

A verseny második helyezettje Paul LaCalandra lett, aki A két Lotti című Erich Kastner regény '61-es amerikai megfilmesítését, a The Parent Trap-et dolgozta meg oly módon, hogy az előzetes két ikertestvér egymásra találása helyett két leszbikus tinilány egymásra találásáról szóló történetet ígérjen.

Voltak alkotók, akik a Ryangéval ellentétes utat választották, és romantikus drámákat alakítottak horrorfilmmé: a harmadik helyezett Tom Colella a West Side Story, Dustin Stephens pedig a Titanic előzeteséből varázsolt zombifilmet gyors vágások, ijesztő hangeffektek és hatásvadász kísérő zenék segítségével.