A rongybaba

A porcelánbaba semmi esetre sem egész estés játékfilm. Esetleg tekinthető három egymáshoz tapasztott rövidfilmnek. Három nem túl sikerült rövidfilmnek, amelynek az elejére és a végére még odabiggyesztettek két különböző stílusban készült reklámspot-tervet. És ezt nyomják le a torkunkon fájdalmasan hosszúnak tűnő 75 perc alatt.

A teljes aránytévesztés már akkor világossá válik, amikor a hosszú percekig húzódó főcím alatt kicsit burleszkes, kicsit Guy Ritchie-s stílusban egyenként bemutatják nekünk a falu lakóit, akik a film főszereplői lesznek. A furcsán narancsosra torzított képsorok alatt azon tűnődünk, mikor fog már elkezdődni a történet. Hiába, mert, mint később rájövünk, nem fog.

Az első, meghatározhatatlan időben és térben, de nem most és nem itt játszódó epizód egy kajla kamaszfiúról szól, aki egymagában elvonulva, szép csendeskén sportfenoménné képzi ki magát, és amikor a faluba (ki tudja honnan és miért) katonák állítanak be, jól felbosszantja őket azzal, hogy mindannyiuknál távolabbra dob, nagyobbat ugrik, és gyorsabban fut. Oly nagyon megdühödnek erre a katonák, hogy egy géppuskasorozattal leterítik szegénykét. Nem lesz mégsem rossz vége a történetnek, mert a nagymamája feltámasztja a fiút.

Mielőtt bármi értelmet kaphatna a történet, váltunk a következőre, amelyik véletlenül sem építi tovább az előző cselekményét. Új szereplőkkel, új időben és ezúttal fekete-fehérben zajlik az epizód. Jön Csányi Sándor, pontosabban Csurmándi a központból (milyen központból?), és abba a hitbe ringatja a helyieket, hogy képes feltámasztani holt gyermekeiket. Ki is ássák szépen a falusiak a holttesteket, amelyek csodálatos módon évek múltán is úgy néznek ki, mintha csak aludnának. Az idegen azonban hazudott, a halottakról lemállik a hús, és helyükön csontvázak maradnak - jegyezzük meg: annak rendje és módja szerint.

A harmadik rész ismét más világban zajlik, a színek és a fényképezés itt leginkább egy amatőrvideót idéznek. Katonák éjszaka embereket visznek el tehervagonokon a faluból (kik, kiket, hova, miért?). Látvány szempontjából ez a film mélypontja, a díszlet és a világítás egy tizedrangú tévéfilm színvonalát üti meg. Szerencsénkre hamar ismét világos lesz, és a falusiak rátalálnak egy öreg párra, akik elbújtak a kitelepítők elől. Valaki befogadja őket, ám másnapra kiderül a titok. A két öreg a búzamezőre menekül üldözőik elől, ahol egyszer csak eltűnnek, és helyükön növények sarjadnak a földből.

A három rövid rész egyenként nem mutat meg semmit a falusiak életéből és lelkéből, és nem szól semmiről. Esetleg kiindulási pontok lehetnének három különböző forgatókönyvhöz, de önmagukban nem állnak meg a lábukon. Ha a részek együtt kiadnának valamit, értelmezhetnénk egy filmként Gárdos Péter alkotását, de maximum annyit lehet leszűrni a kis skiccekből, hogy ebben a faluban csodák történnek. Rendben, de ez még mindig legfeljebb egy alapötlet egy forgatókönyv megíráshoz, amely nélkül a nem létező szerkezet összecsuklik, mint egy rongybaba, ha talpra próbáljuk állítani.

A film nem mond semmiről semmit. Egyértelművé teszi, hogy nem a mában játszódik, így kihúzza magát a felelősség alól, hogy a mai magyar társadalom jelenségeire reflektáljon bármilyen mértékben, avagy egyáltalán figyelembe vegye, hogy ilyen létezik. Mintha utalgatna valamilyen korra, illetve korokra (katonák, kilakoltatás, központ), de kontextus nélkül nem derül ki, hogy mikor és hol játszódik a történet, tehát egy időtlen helyen vagyunk. Ebből nagyjából következik is, hogy meséről lenne szó, kár, hogy nincs történet, amit el akarnának nekünk mondani. Tehát ez nem egy kész film, legfeljebb egy pályája kezdetén álló rendező szárnypróbálgatásának menne el. Fájdalmas, hogy a néző, akit amúgy is nehéz magyar filmre becsalogatni a moziba, ezt kapja az arcába. Hogy fogja elhinni ezután, hogy van még olyan rendezőnk, aki itt és most tud mondani valamit a magyar valóságról - mint Jancsó Miklós a Nekem lámpást adott kezembe az úr Pesten című filmben? És mi fogja őt meggyőzni arról, hogy van még olyan filmkészítőnk, aki tud mesélni - mint Hajdu Szabolcs a Tamará-ban?

Rejtély, hogy az alkotók mit gondoltak, mi fogja elvinni ezt a filmet. A színészi alakítások biztosan nem, a többségében amatőr falusi lakosokból álló gárda nem nyújt többet a jelenlétnél, és a profi színészeknek sincs sok terük, hogy kibontakozzanak. A fényképezés erőltetett, és mivel nincs történet, amelyet alátámasszon, öncélú. A háromféle színvilág alkalmazása is tökéletesen indokolatlan, csak hangsúlyozza az amúgy is minden kohéziót nélkülöző epizódok különállását.

Amikor már azt hinnénk, hogy vége, jön a második reklámspot, azaz a vége főcím. Itt végre történik valami. Az amatőr szereplőket látjuk ismét, de most már úgy tűnik, valós környezetükben, hétköznapi ruháikban, szokásos, mindennapi tevékenységeiket végezve. Ha eltekintünk a teljesen ide nem illő, hátborzongató zenei aláfestéstől, akkor mondhatjuk, hogy valami jót is kapunk a legvégén: a falusi emberek, ahogy önmagukat adják, még ezeken a szinte állóképeken is ezerszer érdekesebbek, mint bármi, amit eddig láttunk. Hirtelen felébred bennünk a kíváncsiság, hogy kik lehetnek ők, és hogyan élhetnek. Milyen kár, hogy Gárdos Péter nem vette észre, hogy amatőr szereplőiben egy film lehetősége rejlik, és helyette egy és egynegyed órán át teljesen feleslegesen húzta az időnket.

Bujdosó Bori