Kísértet járja be Amerikát

Vágólapra másolva!
A The Corporation című dokumentumfilm marxizmusra és forradalomra oktatja nézőit. A magát globalizációkritikusnak nevező újbaloldal összes kedvenc témája feltűnik, a fogyasztóvédelemtől a harmadik világ szegénységéig, a gyerekmunkától az IBM második világháborús bűneiig. Mindezt oly módon magyarázzák, hogy amikor a részvénytársaságokról van szó, akkor csúnya bogarakat mutatnak. Ha Szegeden laksz, játssz velünk és nézd meg az országos bemutató előtt két héttel a The Corporation című filmet az [origo] filmklub első vidéki vetítésén!
Vágólapra másolva!

A The Corporation című film 145 percen keresztül készít a forradalomra. A film végén Michael Moore filmrendező bízik abban, hogy a nézés után mindenki tesz majd valamit. Előtte egy sikeres per után örülő indiaiakat, a GAP ruhabolt ellen győztes emberjogvédő amerikaiakat és utcai harcban rendőröket megfutamító kolumbiaiakat mutatnak.

A The Corporation hosszú csapongása óvatosan hergel, nem kerget Molotov-koktéllal az utcára, de tökéletes tananyaga a szociális fórumoknak nevezett globalizációkritikai összejöveteleknek. Ki tudja, hányszor peregtek falra vagy lepedőre vetítve már a film kockái, miközben néhány méterrel arrébb rasztás fiatalok ördögbotokkal ügyeskedtek, vidám fiúk és lányok PACE zászlót feszítettek, és valaki elénekelte a Bella ciaót. Magyarországon csupán néhány tucatnyi elkötelezettje van a mozgalomnak, de Seattle, Genova, Firenze, Prága és még néhány nagygyűlés, illetve tüntetés megmutatta, nyugaton újra divat Che Guevara ábrája alatt vonulni és zöldnek, szolidárisnak és kapitalizmusellenesnek lenni. A kommunizmus nyűgétől szabaduló blokkból lesve őket könnyen infantilis társaságnak tűnhetnek. Bár biztos egy csomó mindenben igazuk van közben, de azért inkább tűnik vicces karneválnak a mozgalom, mint kísérletnek a világrend megdöntésére.

E társaság szellemi épülését hívatott szolgálni a The Corporation. Egyszerű és csapongó dokumentumfilm a The Corporation, inkább egy hosszú kiáltvány, mintsem a tényfeltárás érzékeny előadása. A főszereplő ideológusok a mozgalom sztárjai: Michael Moore filmrendező (Fahrenheit 9/11, Kóla, puska sültkrumpli), Noam Chomsky nyelvész és filozófus, Naomi Klein a No logo című könyv szerzője például. A narrátor velük ért egyet.

Vagy emberek beszélnek fekete háttér előtt, vagy pedig bevágásokat láthatunk innen-onnan összeszedett archív felvételekről: tüntetések, háborúk, ötvenes évekbeli oktatófilmek, Lenin, Tienanmen tér, bálnavadászat, mindenből egy csipetnyi. Külső forgatás láthatóan nem volt, viszont a megszólalókat 400 óra beszélgetésből vágták össze.

A film szerint az emberiség ellenségei a nemzetközi részvénytársaságok, amelyek jogi személyek, és ezért bármit megtehetnek, csak nincs hozzá lelkük. Ezért taposnak és kínoznak és mérgeznek. Ha a cégeknél dolgozó emberek egyenként normálisak is, a szervezett eleve pusztításra hívatott, mert a profit az egyetlen célja. Márpedig a profit rossz, elidegenít, kizsákmányol, ahogy azt Marx után az alkotók is gondolják. Egyenesen a fasizmussal azonosítják a multinacionális nagyvállalatokat, és erre bizonyítékul az IBM lyukkártyás számítógépeinek koncentrációs táborokban történt felhasználását hozzák fel bizonyítéknak.

Sok ilyen csúsztatás ízű példával dolgozik a film: egy szörnyű példával igazolják az általános tételezést. A multik által végeztetett gyerekmunka, a rákkeltő tej és sok más szörnyűség felvonultatása mögött kész összeesküvés-elmélet is dereng: a multik átvették a világuralmat. Ha jótékony célra adnak valamit, akkor hazudnak, és mivel nem közpénzből fizetnek, ezért veszélyes is tettük, mert megkerülik az államot. A privatizációt és a profitot támadó film azt sugallja, hogy az erős állam az igazi, de közben a diktatúrákat tartja a nagyvállalatok számára kedvező közegnek.

Ellentmondásos döntése volt az alkotóknak olyan hatásvadász elemek használata, amelyek inkább a buta és gyilkos rendszerek kedvence volt: például gusztustalan élősködőket mutatni, amikor a narrátor a problémás elemekről beszél. A terjengős leltár e trükköktől - ha lehet - tovább veszít hiteléből.

Forrás: Független Média

Pedig vannak érdekes sztorik a filmben. Például a Fox tévétársaságtól kirúgott riportereké, akik a hormonkezelt tehenek veszélyes tejéről készítettek soha be nem mutatott anyagot. Van vagy öt olyan történet a filmben, amelyeknek feldolgozása önmagában százszor érdekesebb és hatásosabb lett volna, mint ez a hatalmas katyvasz, amiben mindenről szó van egy kicsit. Gandhi mozgalmáról épp úgy, mint a Nike rabszolgatelepeiről. Megjegyezni is lehetetlen a sok témát, amibe belekaptak és amit elvarratlanul hagytak a filmkészítők. Minden érvet bepasszíroztak a The Corporation-be, amit egy többnapos szemináriumon az aktivistáknak csak mondani lehet.

A The Corporation hiába törekszik teljességre, ha dokumentumfilmnek felületes, kiáltványnak pedig unalmas. Abból a szempontból érdekes lehet, hogy megismerjük, a fiatal baloldal hogyan néz ki Amerikában, a kapitalizmus fellegvárában. Bulival összekötött aktívákon pedig jó háttéranyag lehet, és ha valakinek csak egy kis lökés kell, hogy holnap radikális civil szervezetet alapítson, az talán még hasznosnak is találhatja.

dr. Igó