Világsztárok jönnek a Francia Filmnapokra

Vágólapra másolva!
Vidéken április 14-én, Budapesten 21-én kezdődnek a Francia Filmnapok. A rendezvényen nyolc új francia filmet mutatnak be, van köztük mágikus, törzsi dokumentumfilm, könnyed Depardieu-vígjáték, pörgős akciómozi és Cannes-ban díjazott, vérbeli művészfilm is. A Francia Filmnapok alkalmából Budapestre látogat Bernadette Lafont, a híres francia újhullámos színésznő, valamint Jean-Paul Salomé és Patrice Leconte rendezők.
Vágólapra másolva!

Kilencedik alkalommal rendezik meg idén a Francia Filmnapokat április 14. és 24. között. A rendezvény olyan új francia alkotásokhoz hivatott kedvet csinálni, amelyek még nyár előtt megérkeznek a hazai mozikba. A Corvin Filmpalotában tartott sajtótájékoztatón megjelent a Budapest Film képviselője, a főpolgármester-helyettes Schiffer János, a Francia Nagykövetség kulturális tanácsadója, Joël Chapron az Unifrance Film Internationaltól, valamint az egyik szponzoráló cég vezetője, a díszvendég pedig Bernadette Lafont, a hatvanhat évesen is gyönyörű színésznő volt, aki Magyarországon marad a Francia Filmnapok ideje alatt.

Joël Chapron megköszönte a magyar nézők hűségét hazája filmgyártásához, és kijelentette, hogy forgalmazó cége szempontjából Budapestet tekinti Kelet-Európa fővárosának, mivel a magyarok évente csaknem 700 000 jegyet váltanak francia filmekre.

A korábbi évek vidéki helyszíneihez idén két újabb nagyváros is csatlakozott, így Győr, Eger, Szeged, Debrecen, Miskolc és Pécs, valamint a budapesti Corvin Filmpalota ad otthont a Francia Filmnapoknak. A vidéki vetítések már április 14-én elkezdődnek, a fővárosiaknak 21-ig kell várniuk az első film bemutatójára.

A vetítéssorozatot az Arsene Lupin című romantikus kalandfilm nyitja meg. A Maurice Leblanc The Countess of Cagliostro című regénye alapján készült alkotás főhőse egy sármos fiatalember, aki közönséges zsebtolvajból a párizsi arisztokrácia mesteri fosztogatójává válik a gyönyörű, ám veszélyes grófnő segítségével. Lupint a Lakótársat keresünk-ből ismert Romain Duris alakítja, a grófnő szerepében Az angol beteg női főszerepéért Oscar-díjra jelölt Kristin Scott Thomas látható. A film rendezője, a Belphegor, a Louvre fantomjá-t jegyző Jean-Paul Salomé személyes is ellátogat Budapestre a Francia Filmnapok keretében.

Forrás: Francia Filmnapok
Arsene Lupin - Romain Duris és Kristin Scott Thomas

Újdonság a rendezvény történetében, hogy idén két egész estés dokumentumfilm is színesíti a palettát. A Dogora című zenés alkotás a rendező, Patrice Leconte két meghatározó élményéből, egy felkavaró szimfonikus szvit meghallgatásából és kambodzsai utazásából született. Leconte, az Oscar-díjra jelölt Rizsporos intrikák és a Lány a hídon alkotója is elkíséri filmjét Budapestre.

A Genezis című dokumentumfilm Claude Nuridsany és Marie Pérennou, a cannes-i technikai nagydíjjal és öt Césarral kitüntetett Microcosmos rendezőinek az alkotása. A filmben egy afrikai törzs mesélője beszél a történetmondó időről, az anyagról, a születésről, a szeretetről és a halálról, közben egzotikus állatokról készült felvételek illusztrálják az elmondottakat.

Joël Chapron az Unifrance Film International képviseletében elsősorban a fiatalok figyelmébe ajánlotta a B13 - Bűnös negyed című akciómozit. A Jeanne d'Arc - Az orléans-i szűz és a Taxi 2 operatőrének első rendezőként jegyzett filmje 2010-ben, Párizsban játszódik. A gettósodott város legerősebb bandája tömegpusztító fegyvert rejteget, a rendőrség elit alakulata a beépülés mesterét, Damient bízza meg a veszély elhárításával. A főszerepben a kaszkadőrből színésszé avanzsált Cyril Raffaelli látható, aki a Bíbor folyók 2 öldöklő papját alakította.

Forrás: FF Film
San Antonio - Gérard Lanvin és Gérard Depardieu

A B13 - Bűnös negyed véres komolyságával ellentétben, a Gérard Depardieu főszereplésével készült San Antonio című komédia a humoros oldaláról közelíti meg a rendőrség munkáját. Frédéric Auburtin rendező napjainkba helyezte át az ismert könyvsorozat cselekményét, San Antonio felügyelő és csapattársa, Bérurier hadnagynak terroristákkal, gátlástalan bankokkal, nemzetközi üzérekkel, politikusokkal és végzetes asszonyokkal kell megküzdeniük, hogy kiszabadíthassák az elrabolt köztársasági elnököt.

A cannes-i filmfesztivál legjobb forgatókönyv díját vitte haza 2004-ben a Mint egy angyal című dráma, mely egy húszéves lányról szól, aki haragszik az egész világra, de legfőképp öregedő, önző apjára és fiatal mostohaanyjára. Mindhárman úgy érzik, hogy tudják, mit kellene tennie a másiknak, de saját szerepében egyikük sem boldogul. Agnes Jaoui, az Ízlés dolga rendezőnője közösen írta a Mint egy angyal forgatókönyvét élet- és állandó alkotótársával Jean-Pierre Bacrival, aki a problémás lány apját alakítja a filmben. Jaoui-t, aki előző filmjében is magára osztotta az egyik főszerepet, a lány énektanárnőjének szerepében láthatjuk viszont.

Forrás: Francia Filmnapok
Mint egy angyal - Jean-Pierre Bacri és Marilou Berry

A Tiszta című dráma a legjobb női főszereplő díját nyerte el Cannes-ban Maggie Cheung, a Hős sztárja alakításának köszönhetően. A színésznő korábbi férje, Olivier Assayas rendezte a megrázó filmet, amelyben a főhősnő megpróbálja újrakezdeni az életét drogos múltja, börtönbüntetése és rockzenész szerelmének halála után. Le kell mondania régi álmairól és a kábítószerről, hogy visszakaphassa kisfiát, akit annak nagyszülei nevelnek.

Forrás: Francia Filmnapok
Tiszta - Maggie Cheung

Francois Ozon új filmje is a Francia Filmnapok keretében érkezik Magyarországra. Az 5X2 című romantikus dráma az időben visszafelé haladva meséli el egy kapcsolat történetét, felvonultatva a szerelem kísérőjelenségeit, a közönyt, a vonzalmat, a féltékenySéget és a rivalizálást. A közönség és a kritikusok szeretetét egyaránt élvező rendező nevéhez olyan elismert alkotások kötődnek, mint a Vízcseppek a forró kövön és a Swimming Pool című thriller, melyek az [origo] tékában is megtekinthetőek.

Forrás: Francia Filmnapok
5X2 - Stéphane Freiss és Valeria Bruni-Tedeschi

A 9. Francia Filmnapokat idén három társrendezvény kíséri. A Francia Házi Filmnapok elnevezésű program keretében a Duna Plazában hat "DVD-szobát" hoznak létre a szervezők, ahol április 28. és május 1. között ingyenes házimozizási lehetőséget biztosítanak tíz-, de akár harmincfős társaságoknak is. A francia filmek szerelmeseinek csupán annyi a dolguk, hogy kitöltsenek a helyszínen egy regisztrációs lapot, és egyeztessék a vetítési időpontot. A DVD-kínálatban olyan alkotások szerepelnek, minT az Asterix és Obelix - A Kleopátra-küldetés, a Bíbor folyók 2 vagy a Monsieur Ibrahim és a Korán virágai.

A Szindbád moziban francia zenés alkotásokat vetítenek majd, az Örökmozgó Filmmúzeumban pedig április 25-től május 10-ig Bernadette Lafont-nak, a francia újhullám meghatározó színésznőjének filmjeit fogják vetíteni, köztük a Paul című produkciót, melyet a művésznő férje, a magyar származású Diourka Medveczki rendezett 36 évvel ezelőtt, és első ízben lesz látható Magyarországon.