Egy bankrablás több tucat boldog szemtanúja

Vágólapra másolva!
Quentin Tarantino első filmje 12 évvel premierje után Magyarországon is végre a mozikba kerül. Ellenőrizze, hogy Ön is azon szerencsések között van-e, akik az [origo] filmklub január 4-i vetítésén premier előtt megtekinthetik az alkotást, amely meghozta a világhírt a rendező-fenegyereknek!
Vágólapra másolva!

Az 1992-ben leforgatott Kutyaszorítóban brutálisan erőszakos jelenetei eléggé megosztották a cannes-i filmfesztivál közönségét. Ennek ellenére Tarantino rajongóinak jelentős része a mai napig a hat színkódolt gengszter történetét tartja a rendező legsikerültebb alkotásának. Már a főszereplők személye - Harvey Keitel, Michael Madsen, Steve Buscemi, Tim Roth, Chris Penn és természetesen a rendező maga - is önmagáért beszél, a szétszabdalt történetvezetés s a Tarantinóra jellemző párbeszédek egyaránt a kilencvenes évek egyik legélvezetesebb filmjévé teszi a Kutyaszorítóban-t.


A sztori egy balul elsült gyémántrablás körül forog, a rendőrség elől menekülő gengszterek pedig hamarosan egymásnak esnek, téglát gyanítva az egymást nem ismerő "szakemberekből" összeállított bandában. A feszültség egyre csak fokozódik, s több alkalommal is véres és kegyetlen kitörésekben kulminál.

A film - főleg 12 év távlatából - tömve van érdekességekkel, kikacsintásokkal, további alkotásokkal szembeni tisztelgéssel. A Michael Madsen által alakított Vic Vega például eredetileg a Ponyvaregény-ben John Travolta által megszemélyesített Vincent Vega helyett lépett volna színre, azonban Madsen egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a forgatáson, ezért keresték meg Travoltát, s ez szinte teljesen átalakította a Pulp Fiction történetét - az eredeti változatban ugyanis a Samuel L. Jackson által játszott Julest lőtte volna le Bruce Willis. A sebesült Mr. Orange ellátása kapcsán egy Bonnie nevű nővért hívnak fel - aki szintén megjelenik a Ponyvaregény-ben mint a rendező által alakított Jimmy felesége. Madsen nevelőtisztjének a neve Scagnetti, akárcsak a rendőré a Született gyilkosok-ban.

Hosszan lehetne sorolni az ehhez hasonló apró ínyencségeket, helyette azonban inkább játékra invitáljuk azon olvasóinkat, akik még nem látták a Kutyaszorítóban-t (akik látták, bizonyára szintén megragadják majd a lehetőséget, hogy végre a vásznon is lássák Tarantino debütáló alkotását).

* * *

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés az A) válasz volt:

A filmben Mr. Pink ellenzi határozottan a borravaló intézményét.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt január 4-én kedden 20 órára a Művész mozi Chaplin termébe (1066 Budapest, Teréz krt. 30.):

Balikó Tamás, Bartsch Katalin, Bata András, Bóta Borbála, Cseszneki Edina, Csótya Andrea, Dörnyei Beáta, Dudás Anett, Durucskó Zoltán, Fehér Gábor, Fekete Katalin, Ferenc Péter, Fogarasi Zsuzsa, Gyémánt Mariann, Háromszéki Béla, Horváth Attila, Idrányi Csilla, Izsó Balázs, Kertész Krisztina, Király Lívia, Kónya Petra, Korcsolán Viktor, Kovács Vanda, Köleséri László, Kuszkó Antal, Lelik Eszter, Makár Sándor, Makovics Dóra, Malatinszky Károly, Marla Singer, Martin Máté, Mészáros Viktor, Nagy Nóra, Németh Andrea, Ódor Ádám, Palánta Ágnes, Richter Géza, Ring Roland, Sastinszky Dániel, Seres Sándor, Somogyi Béla, Soproni Klára, Steiber János, Stiglincz Milán Igor, Sulák István, Szalay Norbert, Szeitz Gábor, Sziklai Klára, Szilágyi László, Szűcs László, Tálasi János, Tamás Péter, Török Andrea, Török Éva, Török Krisztina, Vajda Éva, Varga László Pál, Varga Nikoletta, Varsics Péter, Villám Gyula, Vinkovics Anikó, Vitáris László, Wippelhauser Hajnalka, Zombori Blanka

Amennyiben nem látja nevét a fenti listában, ne csüggedjen, még rengeteg alkalma lesz az ingyen mozizásra!