Vágólapra másolva!
Los Angelesi színészben sose bízz meg: bármire hajlandó egy szerepért. Fényezi magát és vetít, a cikisebb munkáit pedig elfelejti említeni. Eddig megtehette, de egy ideje könnyű leleplezni. A világ legnagyobb filmes adatbázisa előtt ugyanis senkinek sem lehetnek titkai. Az iMDb kémei azonnal értesülnek a legfrissebb hírekről, és rögtön közkinccsé is teszik. A népszerű honlap legújabb funkciója, hogy segít a hollywoodi párkeresésben.
Vágólapra másolva!

Ha valaki Budapesten csajozik vagy pasizik - könnyű dolga van. A célszemély pillanatok alatt leellenőrizhető, mert szinte kizárt, hogy ne járt volna egy közeli ismerőssel korábban. Los Angelesben nem ilyen egyszerű a helyzet. Az egész Egyesült Államokban nem, hiszen akkora ország, hogy könnyedén el lehet tűnni benne, és új életet kezdeni új identitással valahol máshol. Kivéve, ha valaki hollywoodi karrierre vágyik, és Los Angeles húspiacán próbál érvényesülni.

A városban mindenki színész, vagy legalábbis minden pincér az. Aki nem színész, az is a Filmipar része, amit éppen ezért egyszerűen csak Az Ipar néven emlegetnek. Márpedig aki ezt az ipart űzi, az regisztrálva van - annak minden egyes megbízását, jelentéktelen szereplését, felbukkanását figyelik. A kémek pedig nem az FBI-nak vagy a CIA-nek dolgoznak, hanem a filmrajongóknak, és ennek megfelelően az általuk megszerzett adatok sem titkosak. Mindenki hozzáférhet az iMDb-n.

Az International Movie Database, magyarul Nemzetközi Filmes Adatbázis körülbelül 1,6 millió színészt és stábtagot tart számon, akiknek nemcsak aktuális munkáiról értesülnek és értesítenek azonnal, de múltjukról és magánéletükről is. Tudják, hogy Dobó Kata előző pasija Bochkor Gábor volt, akárcsak Osvárt Andreáé, akiről azonban fontosabbnak tartják megemlíteni, hogy a nővérét Osvárt Juditnak hívják. Gryllus Dorka folyamatban lévő válópere éppúgy szerepel a honlapon, mint Ónodi Eszter összes interjúja, amit a publikációknak szánt rovatba linkeltek be.

A honlap munkatársai anonimitásban dolgoznak szerte a világon. Talán nincs is fogalmuk arról, milyen széleskörű szolgáltatást nyújtanak. Az iMDb frissen felfedezett erénye ugyanis, hogy feltérképezi a filmvilágban dolgozók kapcsolatrendszerét, és a nagyzoló színészeket leleplezi.

Egy ambiciózus színész például megismerkedett egy csinos sztárjelölttel egy partin. A lány csak a keresztnevét volt hajlandó elárulni, és, hogy melyik sorozatban szerepelt rövid ideig. Minthogy a futó kaland elé ez nem gördített akadályt, rövid úton az ágyban kötöttek ki. A fiú ezután vette fontolóra, hogy utánajárjon a lány múltjának. Az óvatosan csepegtetett információk épp elégnek bizonyultak ahhoz, hogy megtalálja őt az iMDb-n. Míg a lány a tussoló alatt relaxált, végignézte a róla feltöltött fotókat, melyek meggyőzték arról, hogy érdemes egy hónapot adnia a kapcsolatnak.

Volt, akinek a nyomozó munkája az ellenkező eredménnyel zárult: a frissen szerzett barátnőről kiderült, hogy korábban pornófilmekben szerepelt, vagy akár az, hogy az általa megnevezett produkciókban nem jegyzik a szereplők között. Az iMDb információi nem hazudnak.

Egy Los Angelesben élő színész kiszemelt magának egy ifjú tehetséget a Will és Grace című sorozatban. Megkereste az iMDb-n, ahol jegyezték az ügynökét, rajta keresztül pedig sikerült kideríteni, hogy ideiglenesen egy fitness centerben dolgozik személyi edzőként. A színész tehát beiratkozott hozzá tréningre, és kénytelen volt szembesülni a szomorú ténnyel, hogy a választottja heteroszexuális. Pár hónappal később pedig ugyanazért a szerepért szálltak harcba, és elhappolta előle a megbízást.

A honlap havi 18 millió látogatója közül egyelőre a legtöbben filmrajongók, akiket elsősorban bálványuk, vagy friss felfedezettjük munkássága, személye érdekel. Az alapító Col Needham sosem gondolta volna, hogy más funkciót is betölthet a találmánya, de kimondottan örül annak, hogy egy új szolgáltatásra is alkalmas. Az iMDb tevékenysége abszolút támadhatatlan, és eggyel több síkon hasznos.

Gyárfás Dóra