Charlize Theron és a szőke Terminátor a Sarkban pálinkázott

Vágólapra másolva!
Nem mindennapi látványban lehetett része azoknak, akik múlt hét pénteken a budapesti Sark kávézót választották, ott mulatozott ugyanis az idei év női Oscar-díjasa és egy valódi Terminátor is.
Vágólapra másolva!

A rém című alkotásban nyújtott teljesítményéért idén a legjobb színésznő Oscar-díjával jutalmazott Charlize Theron az Aeon Flux című sci-fi forgatásáról ugrott át Budapestre, hogy barátját, az itt egy angol játékfilmben szereplő Stuart Townsendet - aki a 2003-as A szövetség című filmben Dorian Gray-t alakította - meglátogassa.

A Pestiside.hu weboldal értesülései szerint estefelé a Klauzál téri Sark kávézóba látogatott el, kolléganőjével, a Terminátor 3-ban a gyilkos T-X robot szerepét alakító Kristanna Lokennel. A két szupersztárt az Austin Powers-filmekből ismert Seth Green is elkísérte. A pestiside.hu értesülését Rozgonyi "Rozi" Zoltán, a Sark egyik tulajdonosa is megerősítette.

Az [origo] helyszínen tartózkodó informátora szerint a Sark közönsége nem észlelte, hogy egy Oscar-díjas érkezett a helyiségbe, s elmondása szerint a két színésznő és harmadik társuk felszabadultan bulizhattak, a kíváncsi tekintetek és a lesifotósok kamerái elől elrejtőzve.

A hírek szerint a sztárok pálinkát fogyasztottak, majd egy idő után Loken kisasszony táncra is perdült. A szőke színésznő budapesti tartózkodásáról egyelőre nem áll rendelkezésre információ, ő ugyanis nem szerepel sem az Aeon Flux-ban, sem a fővárosban forgatott Best Man című romantikus komédiában, amelynek Theron kedvese az egyik, a már említett Green pedig a másik férfi főszereplője. A női főszerepben a Cool-túrá-ból ismert Amy Smart lesz majd látható, ami azt jelenti, hogy talán még a szőke szépség is fővárosunkban tartózkodik.