Vágólapra másolva!
A rajongók most először láthatják katonái társaságában a szeparatista droid hadsereg vezérét, a számítógép által életre keltett Grievous tábornokot.
Vágólapra másolva!

A félelmetes tábornok már megjelent a Clone Wars című animációs sorozatban, azonban a mozivásznon most teszi csak először "tiszteletét". A retteget droid hadsereg vezérét a legmodernebb digitális technika segítségével alkották meg a LucasArts grafikusai. Grievous tábornok vezeti a köztársaság leigázására irányuló katonai műveleteket, s kifejezetten örömét leni a Jedi lovagok legyilkolásában. Érdemes megfigyelni a fényképen a tábornok övén látható trófeaként használt lézerkardokat.

Bár a tábornok nem jelenik meg a Revenge of the Sith címet viselő harmadik epizód múlt héten megjelent előzetesében (amelyről itt olvashatják beszámolónkat), ha hasonló karakterrel lesz felruházva, mint az animációs sorozat-béli önmaga, akkor alighanem hamar a sötét oldal rajongóinak nagy kedvencévé válik majd.

A mítosz szerint Grievous egyaránt mestere a lézerpisztolyoknak és a fénykardoknak is (bár ő maga sohasem volt Jedi lovag), s a harmadik epizód nyitójelenetében ő vezeti a droid sereget a galaxis központjaként szolgáló Coruscant ellen, ahol többek között a Jedi tanács is ülésezik. Az értesülések szerint súlyosan megsebesíti majd Anakin Skywalkert, s Obi-Wan Kenobit is (akivel a feltételezések szerint látványos párbajt vív majd a Revenge of the Sith-ben).

A tábornok hangját eredetileg Gary Oldman szolgáltatta volna, azonban szakszervezeti problémák miatt nem fogadhatta el a Lucasfilm ajánlatát. Bár hivatalosan még nem erősítették meg, de A Gyűrűk Urá-ban Gimlit, a törpét alakító John Rhys-Davies többször igen nyíltan utalt rá, hogy az ő hangján szólal majd meg a rettegett droidvezér.

A hivatalos Star Wars weboldalon egyébként néhány új fotó is megjelent, amelyek a főbb szereplőket - Obi-Wan, Amidala, Palpatin kancellár és Bail Organa szenátor - ábrázolják.