A Kontroll 48 filmmel küzd az Oscarért

Vágólapra másolva!
49 ország filmjei pályáznak a februári Oscar-gála legjobb külföldi alkotás díjára. Közöttük vannak a filmfesztiválok nagyágyúi, a House of Flying Daggers, a Nobody Knows és a magyar Kontroll is.
Vágólapra másolva!

Antal Nimród filmje a budapesti jegyellenőrökről és a metróalagutakban történő titokzatos gyilkosságokról nagyon jól szerepelt eddig a nemzetközi filmes mezőnyben. Sikert aratott Cannes-ban, Torontóban, Koppenhágában, legutóbb pedig elnyerte a chicagói filmfesztivál fődíját, az Arany Hugót.

A legjobb külföldi alkotás Oscar-díjáért folyó versenyben a Kontroll egyik legnagyobb ellenfele Kína jelöltje, a House of Flying Daggers. A harcművészeti, történelmi témájú alkotást Zhang Yimou rendező jegyzi, akinek előző filmjét, a Hős-t is jelölték az Akadémia díjára 2002-ben, és az Egyesült Államokban is népszerű lett augusztusi bemutatóját követően.

A House of Flying Daggers elbűvölte a kritikusokat és a közönséget a cannes-i filmfesztiválon. A kilencedik században játszódó történetben egy lázadó lány szerelmi háromszögbe keveredik két férfival, és ez végül tragédiához vezet. A főszerepben a Hős és a Tigris és sárkány fiatal sztárja, Zhang Ziyi látható.

Szintén komoly esélyesnek tartják a japán indulót. Kore-eda Hirokazu Nobody Knows című filmje meghozta a legjobb színész díját Cannes-ban a gyermek főszereplőnek, Juuja Jagirának. A film egy kisfiúról szól, akinek felelősséget kell vállalnia három kistestvéréért, miután anyjuk elhagyja őket.

Az európai mezőnyből komoly versenytárs lehet Lars von Trier Az öt akadály című munkája. Trier Jorgen Leth 1967-es A tökéletes ember című rövidfilmjével játszik el. Újra és újra elkészítetti Lethtel a filmet, minden alkalommal más akadályokat, feltételeket szabva. Az öt akadály így egy rendkívül tehetséges művész alkotási folyamatát mutatja be.

A másik nagy európai ellenfél Alejandro Amenebar Mar adentro című filmje, amely Ramón Sampedro igaz történetét dolgozza fel. Az eutanázia kérdését boncolgató alkotás főszereplője Javier Bardem, a Mielőtt leszáll az éj-ben nyújtott alakításáért egyszer már Oscar-díjra jelölt színész.

A hivatalos Oscar-jelöléseket január 25-én teszik közzé, a díjátadó gála február 27-én lesz. Az indulók száma idén csökkent tavalyihoz képest, akkor 56 ország nevezett filmeket az Oscar-versenybe. A szabályok szerint minden ország csupán egy produkciót indíthat.