Lehet, hogy visszavonul Sean Connery

Vágólapra másolva!
A Variety magazin arról számolt be, hogy Sean Connery váratlanul kiszállt legújabb filmjéből, és elképzelhető, hogy nyugdíjba vonul. A 74 éves sztár állítólag emlékiratai megírásának szeretné szentelni minden idejét.
Vágólapra másolva!

A Variety szerint Connery inkább az emlékiratai megírására szeretne koncentrálni, mint a Josiah's Canon című bankrablós filmben való szereplésre, ahol holokauszt-túlélőt játszana, aki vissza próbálja szerezni a náci aranyat egy svájci páncélteremből. Az eredeti tervek szerint februárban kezdték volna meg a forgatást Prágában.

A skót sztár egyike a legjobban fizetettek színészeknek Hollywoodban, ezért a filmért 17 millió dollárt kapott volna, de ahogy a Variety fogalmazott: "a mega-költségvetésű filmmel járó fejfájás lelohasztotta Connery lelkesedését".

Connery Los Angeles-i sajtószóvivője, Nancy Seltzer a Guardiannak elmondta, hogy a színész azért lépett vissza a filmtől, mert minden idejét emlékiratainak szeretné szentelni. A nyugdíjba vonulásról szóló hírekkel viszont nem kívánt foglalkozni. "Nincs semmi, amit hozzátehetnék a Variety információihoz" - mondta. Arra a kérdésre, hogy igaz-e a visszavonulásról szóló mendemonda, így válaszolt: "A dolog nem rám tartozik."

A női szíveket még mindig megdobogtató színész, aki elsősorban James Bond alakításáról és a skót nacionalizmus ügyének támogatásáról híres, az utóbbi években lelassította filmjeinek áradatát. A Hegylakó bemutatásának évétől, 1986-tól 1999-ig húsz filmben szerepelt, de az azóta eltelt öt évben csak kettőben.

A kiadók hosszas vetélkedését követően a Harper Collins 1 millió fontot ajánlott fel az önéletrajzért, nem számítva az esetleges amerikai megállapodásokat.

"Mindig fogadkoztam, hogy nem írom meg az önéletrajzomat, most mégis itt állok a kifutópályán, várva, hogy elinduljak valami teljesen új felé" - nyilatkozta korábban Connery. "Elég ijesztő a dolog, de emellett nagyon üdítő is, és már nagyon várom."