Monica Bellucci nem akar falakon ugrándozni

Vágólapra másolva!
A Mátrix és A passió sztárja folyamatosan ingázik Hollywood és Európa között, a legnagyobb nevekkel forgat, miközben gyermeket várj férjétől, Vincent Casseltől.
Vágólapra másolva!

A Wachowski testvérek cyber-filmjében a gonosz számítógéphálózat démoni kreálmányát, Persephonét, Mel Gibson Jézus-filmjében Mária Magdolnát alakította, mégsem vágyik állandó lakhelyre az amerikai filmfővárosban. Ehelyett egy sor európai és független alkotásban vállalt szerepet, többek között Terry Gilliam komédiájában, a Matt Damon és Heath Ledger neve által fémjelzett Grimm testvérek-ben, vagy Spike Lee She Hate Me című pikáns drámájában.

"Akkor jövök Amerikába, ha találok valami érdekességet, ami felkelti a kíváncsiságomat" - nyilatkozta az olasz filmszirén, aki negyvenhez közelítve első gyermekét várja férjétől, a szintén színész Vincent Casseltől, akivel Párizsban élnek. "Ha valaki Hollywoodban akar dolgozni, attól még nem kell ott laknia."

"Megfelelő karaktereket kell találnom" - tette hozzá a Maléna címszerepét is alakító olasz szépség. "Kapok ajánlatokat nagy költségvetéssel készülő mozikhoz, de a legtöbb nem az én stílusom. Jó szerepeket keresek, nem szeretnék falakon ugrándozó vámpírokat alakítani."

Monicát a rajongók legközelebb a honfitársa, Gabriele Muccino által rendezett Ricordati di me (Emlékezz rám!) című drámában láthatják majd.

"Azt hiszem, Oscar Wilde mondta, hogy minden férfi megöli azt, akit vagy amit szeret" - mondta a színésznő. "Muccino filmje egy kaotikus és hisztérikus történet, amelyben az általam alakított szereplő az egyetlen, aki két lábbal áll a földön. A történet egy pár életét kíséri figyelemmel, ahogy mindketten feladják a magánéletüket és álmaikat a család jóléte érdekében."

Az anyaságról nyilatkozva Bellucci elmondta: "Nő is vagyok, nem csak színésznő. Fontos számomra, hogy sok mindent megtapasztaljak. Leforgattam egy pár filmet, interjúkat adtam, és megfordultam Cannes-ban is. Most pedig valami bensőségeset és valódit csinálok. Tökéletesen érzem magam."