Chloë Sevigny a hírhedt orálszex-jelenetről

Vágólapra másolva!
A 29 éves színésznő nyilatkozott rövidesen bemutatásra kerülő legújabb filmjéről, amelyben egy vágatlan orális szexjelenetben is szerepel.
Vágólapra másolva!

A Dogville-ből ismert Chloë Sevigny Vincent Gallo filmjében, a The Brown Bunny-ban keveredik intim viszonyba a főszerepet is játszó rendezővel. Elmondása szerint a nagy vihart kavart alkotás sokkal érthetőbb, ha az emberek megnézik a filmet, s nem csak a kritikusok szavának hisznek.

"Gondoltam, hogy az emberek nem fogják megérteni" - nyilatkozta Sevigny az Associated Press számára adott interjújában. "Szégyen, hogy annyi mindent írnak a filmről, anélkül, hogy látták volna. Ha beülnek majd a moziba, egyből értelmet fog nyerni az egész. Ez egy művészfilm, amelyet múzeumokban kellene vetíteni. Olyan, mintha Andy Warhol rendezte volna."

A film vége felé található jelenet során Sevigny orális szexben részesíti Gallót, akivel egyedül van egy szobában. A rendező a jelenetet távirányítású kamerákkal vette fel, miközben a stáb egyik tagja sem tartózkodott a közelben.

"Ez a legösszetettebb jelenet, a legletisztultabb dolog, amit valaha csináltam" - nyilatkozta Gallo a 2003-as cannes-i filmfesztiválon.

Gallo, aki a film gyakorlatilag összes jelentősebb munkafázisát egymaga végezte, gondoskodott a megfelelő marketingről is. Az ominózus orális szexjelenetet ugyanis óriásplakát formájában az utcákon is megjelentette. A filmes a közel 40 ezer dolláros hirdetési költséget is saját zsebből fizette.

Sevigny, aki korábban olyan filmekben szerepelt, mint a Kölykök, az Amerikai pszicho és A fiúk nem sírnak, Gallo filmje után Woody Allen Melinda and Melinda című alkotásában lesz látható, amelyet a velencei filmfesztiválon mutatnak be szeptember elején.

Vincent Gallo és Chloë Sevigny

"Mindig olyan filmeket vállaltam el, amelyeket avantgarde-nak lehet tekinteni" - mondta az AP-nek adott interjújában.

A The Brown Bunny-t augusztus 27-én mutatják be New Yorkban és Los Angelesben.