Elhunyt Elmer Bernstein Oscar-díjas zeneszerző

Vágólapra másolva!
Nyolcvankét éves korában csütörtökre virradóra Los Angeles-i otthonában meghalt Elmer Bernstein, a filmtörténet egyik leghíresebb zeneszerzője.
Vágólapra másolva!

Bernstein több mint ötven éven át számított Hollywood egyik legnevesebb komponistájának. Egyike volt azoknak, akik először túlléptek az amerikai filmekben szokásos, monumentális nagyzenekari hanghatásokon, és igyekeztek a film cselekményével összhangban lévő zenét komponálni. Csodagyerek zongoristának tartották, Aaron Copland tanítványa volt New Yorkban, de 1950-ben egyszer s mindenkorra elcsábította őt a filmváros.

Első filmje a sporttémájú A szombat hőse volt. 1955-ben már olyan nagy sikerű filmet bíztak rá, mint Az aranykezű ember, amelyben Frank Sinatra egy heroinfüggő dzsessz-zenészt játszott. Egy évvel később következett Cecil Blount De Mille kolosszális bibliai filmje, a Tízparancsolat, 1960-ban pedig jött A hét mesterlövész, amelynek zenéje példaként szolgált számos vadnyugati filmhez, és nagyban hozzájárult máig tartó sikeréhez. Bernstein motívumát később Marlboro-reklámban is felhasználták, legutóbb pedig Michael Moore elevenítette fel a nagy vihart kiváltott Fahrenheit 9/11-ben.

Elmer Bernstein, aki Leonard Bernsteinnek csak kollégája és barátja, nem pedig rokona volt, nem ismert műfaji korlátokat: ő írt zenét a rasszizmust pellengérre állító Ne bántsátok a feketerigót! című filmhez - ezt tartotta egyik legnehezebb munkájának -, a börtönben játszódó Az alcatrazi madárember, a Hawaii című filmekhez, olyan komédiákhoz, mint a Szellemirtók és a Három amigo, a Rettegés foka 1991-es újrájához, valamint Martin Scorsese New York bandái című művéhez. Összesen 14 alkalommal jelölték Oscar-díjra, először Az aranykezű ember, utoljára 2002-ben a Távol a mennyországtól című filmért, de csak egyszer kapta meg az aranyszobrot, a Modern Millie című műért, amely a gyengébb munkái közé tartozik.

Martin Scorsese mondta Elmer Bernsteinről: "Vannak, akik megerősítik, drámaibbá teszik zenéjükkel a filmet. Vannak viszont, akik széppé teszik a mozit. Bernstein ez utóbbit műveli."