Vágólapra másolva!
Sokkolta az edinburgh-i filmfesztivál nézőit és szervezőit egyaránt a hír, hogy a zárófilmnek beharangozott új Wong Kar-Wai-film, a 2046 mégsem kerül bemutatásra a skót filmes szemlén, mivel a rendező úgy döntött, bíbelődik még vele egy kicsit.
Vágólapra másolva!

Nyár elején a fesztivál progjamjának ismertetésekor már hírek keringtek arról, hogy a hongkongi rendező még nem elégedett a rendelkezésre álló változattal, és nem engedélyezi a 2046 bemutatását. A film angliai forgalmazója, a Tartan Films cáfolta a híreket.

Wong kétes hírnevet szerzett filmjei folyamatos újravágásával, ráadásul a 2046-ot már hiába várták a 2003-as cannes-i és velencei fesztiválokon is.

Az alkotás végül bemutatásra került az idei cannes-i szemlén, noha az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy megérkezik-e a párizsi utómunkálatokról, a sajtóvetítést le is fújták, és kisebb káosz keletkezett a programban.

Shane Danielson, az edinburgh-i fesztivál művészeti vezetője a következőképpen nyilatkozott: "Persze, nagy csalódás. De nem ért bennünket teljesen váratlanul. Végtére is, az excentrikus zsenikkel való együttműködés nyilvánvaló hátulütői közé tartozik ez az eset is. De sok sikert kívánunk a filmhez, és biztosak vagyunk benne, hogy amikor végleg befejezte, még bámulatosabb lesz, mint már eddig is volt."

A Tartan Films ügyvezető igazgatója is hasonló véleményen van: "Végtelenül sajnálom, hogy nem láthatjuk a 2046-ot Edinburghban. Nemrég láttam Hongkongban a film legutóbbi változatát, és annyit mondhatok, hogy napról napra jobb lesz. Alig várom a végleges verziót."

A végleges verzió időpontját persze kerülik a hivatalos kommentárok, de Hongkongban az a hír járja, hogy a beütemezett őszi premier előtt már esély sincs arra, hogy a művet befejezettnek lehessen nyilvánítani.

Forrás: Budapest Film
Zhang Ziyi, Tony Leung, Zhang Ziyi és Tony Leung

2046Szerelemre hangolva

A cannes-i változatban a Szerelemre hangolva női karaktere is szerepelt, ezúttal Gong Li alakításában, míg Maggie Cheung csak egy epizódszerepben tűnt fel. A pletykák szerint a Cannes-ban a Tisztán című filmért a legjobb színésznő díjával kitüntetett Maggie Cheung kis szerepe azóta lényegesen felduzzadt, és két hete új jeleneteket vettek fel a japán színész Kimura Takujával is.

Forrás: Budapest Film
Maggie Cheung a film egyik jelenetében

Májusban a francia Riviérán kedvező fogadtatásban részesült Wong időutazása, bár több kritikus megemlítette, hogy érződik rajta a befejezetlenség, és várható még újravágás és plusz jelenetek forgatása. Az Arany Pálmára ugyan előzetesen a legfőbb esélyesnek tartották, de az végül Michael Moore vaskos markában landolt a Fahrenheit 9/11-ért.

Az edinburgh-i nézők így kénytelenek beérni az Untold Scandal című filmmel, amely áthelyezi a Veszedelmes viszonyok történetét a XVIII. századi Koreába. Bár az új zárófilmet sokkal kevésbé várják lélegzet-visszafojtva a skót fesztiválon, de Shane Danielson optimista: "Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy bemutathatjuk az Untold Scandal-t, és zárófilmként lehetőséget nyújtunk arra, hogy nagyobb figyelmet kapjon ez a kiváló alkotás, amely minden szempontból annyira költői, vizuálisan magával ragadó és érzéki, mint a 2046."

Untold Scandal

Az edinburgh-i filmfesztivál szerdán nyitotta meg kapuit, a program a 2046 bemutatása nélkül sem szűkölködik a távol-keleti jelenlétben; látható lesz többek között a Tokyo Godfathers című kiváló japán anime, a Cannes-ban nagy sikert aratott dél-koreai bosszútörténet, az Oldboy, és a Nagy-Britanniában még újnak számító kínai eposz, a Hős.