Felnyithatják Jim Carrey koponyáját

Vágólapra másolva!
Összeállt azon szerencsések névsora, akik ingyenesen vehetnek részt az [origo] filmklub és Jim Carrey közös agymosó-programján.
Vágólapra másolva!

Az Egy makulátlan elme örök ragyogása című romantikus vígjáték főszereplőjét, Joelt valaha gyengéd szálak fűzték Clementine-hez. Kapcsolatuk azonban megromlott, s a férfi döbbenten tapasztalja, hogy barátnője felkeresett egy klinikát, ahol forradalmi módszerekkel kitörölték az emlékezetéből kapcsolatuk összes emlékét. Első felindulásában ő is felkeresi dr. Howard Mierzwiakot, az eljárás feltalálóját, ám amint emlékei elkezdenek fokozatosan tovatűnni, úgy döbben rá, hogy még mindig szereti Clementine-t. Ekkor Joel rájön, hogy elméjének rejtett zugaiban olyan erők működnek, amelyek meg fogják akadályozni dr. Mierzwiak eljárásának sikerét. Ahogyan a szakértőkből álló orvoscsapat tovább folytatja a kezelést, úgy válik egyre világosabbá, hogy Joel képtelen kiverni egykori szerelmét a fejéből.


A videokliprendező Michael Gondry által jegyzett film a John Malkovich menet és az Adaptáció forgatókönyvét is író, Oscar-díjra jelölt Charlie Kaufman alkotásán alapszik. A főszereplő szerelmespárt a gumiarcú Jim Carrey és a Titanic női főszerepe által halhatatlanná vált Kate Winslet alakítja. Dr. Mierzwiak szerepében a Szerelmes Shakespeare-ben is feltűnő Tom Wilkinson látható. A lelkiismeretes orvoscsapat tagjait olyan nevek adják, mint a Pókember kedvesét életre keltő Kirsten Dunst, Hollywood legújabb szívtiprója, Mark Ruffalo, illetve a Frodo szerepében szupersztárrá avanzsált Elijah Wood.


* * *

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a C) válasz volt:

Jim Carreyt eddig még nem jelölték Oscar-díjra.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt augusztus 17-én kedden 20 órára a Palace MOM Park mozi 2-es termébe (1123, Budapest, Alkotás út 53.):

Andrássy Márton, Balázsik Mária, Balla Eszter, Barbér Andrea, Baski Mónika, Becseics Dusánka, Berkes Márton, Bezdán Andrea, Birinyi Ottilia, Boda Balázs, Bodor Erzsi, Bognár Gábor, Bohács Péter, Borza Emese, Borza Natália, Bruzsa Péter, Budaházi Attila, Chlebovics Edit, Császtiné Ottlik Anikó Ágnes, Cseh Miklós, Csuzi Viki, Dr Benkéné Rausz Csilla, Dudás Barbara, Farkas Viktória, Fehér Erzsébet, Fehér Nóra, Fekete Tamás, Félegyházi Tamás, Félix Melinda, Fogarasi Krisztina, Fogarasi Zsuzsa, Földesi Gergely, Földi Mária, Gábriel Zoltán, Gaudi Tünde, Golden David, Goór Georgina, Gulyás Tünde, Gulyás Zsófia, Gyuricza Zsanett, Harnisch Kinga, Heiser Krisztina, Hoffbauer Bori, Horváth Miklós, Jóri Balázs, Kerekes Fanni, Kertész Krisztina, Kertész Tamás, Király Róbert, Kis Réka, Kisházi Erzsébet, Kisjuhász Zoltán, Klenik Annamária, Koltai Juli, Kovács Györgyné, Kökönyei Rita, Körtvélyessy Zoltán, Kürtösi, László Pálné, László Zsolt, Leitold Eszter, Lengyel Gábor, Madar Emese, Mándi Ákos, Márton Tibor, Moos Gábor, Nagy Ági, Németh Orsolya, Palotai Jánosné, Pap Krisztina, Papp Atilla, Pásztor Judit, Paulovics Attila, Paveszka Dóra, Peterdi Réka, Pichler Zsolt, Piliskó Szilvia, Pochanics Ágnes, Pózmány Panna, Rab Zsigmond, Rass Péter, Rongybaba, Rosenberger Adam, Röhricht Erika, Sebestyén Dóra, Singhoffer Orsolya, Somogyi Kristóf, Somogyi László, Soós Eszti, Suri Gabrella, Süveges Anita, Szabó Krisztián, Szalay Norbert, Székely Gábor, Székely Tamás, Szemán Krisztina, Szilfai Réka, Sztanisits Alexandra, Szulinszki Anna, Tanka Péter, Tarsoly Ferencné, Ternik Tímea, Tolnay Szilvia, Tomka János, Tóth Alexandra, Tóth Ildikó, Tóth Kornélia, Tölgyessy Csaba, Unger Éva, Vágó Csaba, Vajda László, Váradi Péter, Varga Máté, Varga Sonja, Verebélyi Zoltán, Virág Szabolcs, Votisky Andras, Zsiray Adrienn, Zubonyai Csaba

Amennyiben nem látja nevét a fenti listában, ne csüggedjen, még rengeteg alkalma lesz az ingyen mozizásra!