Vágólapra másolva!
Elérhető a Christian Bale főszereplésével készülő legújabb Batman-film előzetese, amelyből a rajongók megtudhatják, miért alakult ki Bruce Wayne skizofréniája.
Vágólapra másolva!

A fekete ruhás bosszúálló legújabb kalandjait a Mementó-t is jegyző Chris Nolan vitte vászonra. A címszereplő az Amerikai pszicho-ból ismert Christian Bale, a további szerepekben pedig valóságos sztárparádé várja majd a nézőket, ugyanis olyan nevek fognak majd feltűnni a vásznon, mint Liam Neeson, a hűséges inast, Alfredet alakító Michael Caine, Katie Holmes, Gary Oldman, Az utolsó szamuráj-ban nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölt Ken Watanabe, valamint Morgan Freeman és Rutger Hauer.

A történetből a képregényhős rajongói választ kaphatnak arra, hogyan alakult ki a maszkos bosszúálló, aki a nap folyamán multimilliomos üzletemberként tevékenykedik, éjszaka pedig Gotham City bűnözőinek az életét nehezíti meg. Az előzetesből kiderül, hogy miután a gyermek Bruce szemtanúja volt, ahogyan szüleit lemészárolták, onnantól fogva kizárólag a bosszúnak élt, s ezért a Távol-keletre vándorolt. Ezután - bár ez az ízelítőből már nem derül ki - a méltóságteljes, ám veszélyes nindzsa harcostól, Ra's Al-Ghultól tanulja ki a harcművészeteket, s tovább folytatja a keresést személyiségének lappangó sötét oldala, a denevérember után.

Miután Batman "munkába áll" és terrorizálni kezdi Gotham gonosztevőit, egyre-másra győzi le a bűnözőket. Áldozatai között található don Falcone, a maffiózó, illetve az őrült orvos és drogkereskedő, Jonathan "A Madárijesztő" Crane. Feltűnik azonban egy olyan ellenfél, aki minden eddiginél veszélyesebb, s látszólag Wayne minden titkát ismeri és csupán a megfelelő időpontra vár, amikor lecsaphat Batmanre.

A Batman Begins az előzetes tanúsága szerint 2005 nyarán kerül legkorábban a mozikba.