Bosszú, jódli, sültkrumpli

Vágólapra másolva!
Ezen a héten rajzfilmtehenek száguldoznak a Vadnyugaton, és Travolta veszélybe kerül a bosszúszomjas képregényhős miatt. Lesz még sajtburger és sültkrumpli ipari mennyiségben csipetnyi impotenciával súlyosbítva, valamint két béna csávó, akik véletlenül eltüntetik a világot.
Vágólapra másolva!

Home on the Range - 2004
Rendező:
Will Finn, Joe Stanford
Előzetes | Hol/mikor játsszák | Hivatalos honlap

A legelő hősei-ben három elszánt tehén ered a Vadnyugaton egy gazember nyomába, hogy megmentsék a farmjukat. Mrs. Caloway, Reményke és Maggie nincsenek egyedül, egy csapat tyúk, disznó, kacsa veti latba minden erejét, hogy elbánjanak a Girnyó nevű marhatolvajjal. Girnyót az teszi különösen veszélyessé, hogy mágikus jódlizásával hipnotikus állapotba tudja hozni az állatokat. A farmért azonban olyan egyéniségek fognak össze ellene, mint Bátor, a karatézó csődör, Muci, a zsémbes öreg kecske és Béla bá, a féllábú nyúl. Akik szerették a Babe című filmet a vásott kismalacról, hasonló történetre számíthatnak most is.

Forrás: InterCom

Will Finn és Joe Stanford nem kezdők a rajzfilmiparban, bár mindkettejüknek ez az első rendezése. Finn találta ki a pontos faliórát A szépség és a szörnyeteg-ben és a papagájt az Aladdin-ban. Disney rajzfilmről lévén szó, nem maradhatnak ki A legelő hősei-ből sem a slágergyanús betétdalok. A film zenéjét Alan Menken szerezte, aki már régóta dolgozik együtt a céggel.

A figuráknak többek között olyan neves színészek kölcsönzik hangjukat, mint Várkonyi András, Oroszlán Szonja és Növényi Norbert.