Vágólapra másolva!
Az utolsó hiányzó Star Wars-filmet többé már nem csupán Epizód III-ként emlegetik. A forgalmazó Lucasfilm szombaton bejelentette az új címet: A Sith bosszúja (Revenge of the Sith).
Vágólapra másolva!

A film bemutatóját 2005 májusára tervezik, cselekménye összeköti az előzményekről szóló részeket az eredeti triológia első darabjával. Azt meséli el, hogyan vált Luke Skywalker apjából, a kedves rabszolgafiúból a galaxisromboló szörnyeteg, Darth Vader. A szithek gonosz szektája megrontja Anakint, bevonja a sötét oldalába az Erőnek, a kozmikus energiának, ami egyensúlyban tartja a világegyetemet.

A Lucasfilm a Comic Con International-on, a sci-fi és szuperhős rajongók éves összejövetelén jelentette be az új címet. Kockázatos húzás volt, mert az ingatagabb Star Wars-imádók némelyike már régebben is fanyalgott a korábbi előzmény-filmek címei, A klónok támadása és a Baljós árnyak miatt is.

Az alkotó, George Lucas nem volt jelen a bejelentésnél, de elküldte maga helyett Steve Sansweetet, a rajongókkal való kapcsolattartás főfelelősét. Sansweet úgy tárta a címet a közönség elé, hogy lehúzta magáról a baseball mezt, amit viselt, s így láthatóvá vált fekete pólóján A Sith bosszúja felirat.