A kasztráltnak beállított énekes nyert Shrek ellen

Vágólapra másolva!
Egy izraeli énekes hétfőn pert nyert a bíróságon a Shrek 2 című animációs filmet forgalmazó cég ellen. A felperes David D'Ornak az volt a panasza, hogy az alkotás héberre szinkronizált változata azt sugallja, hogy őt kasztrálták.
Vágólapra másolva!

David D'Or magas hangszínéről közismert hazájában. Énekhangját az Eurovíziós dalfesztiválon nyúzott macskáéhoz hasonlították. Az énekes a kislányától tudta meg, hogy az osztálytársnők, akik már látták a Shrek 2-t, gúnyolódtak rajta.

Az ominózus jelenetben Shrek és a szamár azt fontolgatja, hogy kiheréljék-e a Csizmás Kandúrt. Az angol nyelvű változatban utalnak az amerikai Lorena Bobbitt esetére, aki levágta alvó férje nemi szervét 1993-ban. A film izraeli terjesztői úgy gondolták, ezt a célzást nem értené az ottani közönség. Az eredeti nyelven a javaslat úgy hangzott, hogy "bobbitoljuk" ("bobbit him"). A héber változatban ezt megváltoztatták arra, hogy "David D'Or-oljuk" ("let's David D'Or him").

"Ez a film eunuchnak állít be engem" - panaszolta az előadóművész, és beperelte a felelősöket.

A terjesztők azt állítják, nem akarták megbántani David D'Ort. Azzal érvelnek, hogy az énekes maga is viccelődött többször nyilvánosan a saját hangjáról. Ennek ellenére megígérték, hogy eltávolítják a problémás részt az adott párbeszédből. Erre kötelezte őket a tel-avivi körzeti bíróság is hétfői döntésében.