Vágólapra másolva!
A filmklub kiskorú kritikusai a Harry Potter és az azkabani fogoly után a Shrek második részét vették górcső alá. Olvassa el, mit gondolt az első számú célcsoport az egész estés animációs filmről!
Vágólapra másolva!

Ebből a filmből is sok mindent emlegetünk: ahogy Csizmás Kandúr "néz", Szamár gyerekeit, a Gonosz Nővért, Szőke Herceget és még sorolhatnám. A Shrek 2 azért nem volt jobb, mint az első rész. Fiona elviszi bemutatni Shreket a szüleihez, akik Óperenciántúl uralkodói és emberek. Sejthető, hogy nem örülnek elsőre az ogre-párnak, de a vége természetesen sok nehézségen keresztül hepiend.

Kevésbé humoros, mint az első rész, és akkora poént már nem tudtak kitalálni, mint Fiona hercegnő éjszakai átváltozása. Persze a király "új ruhája" is nagy ötlet. A Jó Tündér varázsipara szuperül nézett ki. Óperenciántúl, Fiona szüleinek lakhelye egyértelműen Hollywoodra emlékeztetett, az amerikai nézők biztosan több dologra ismertek rá a filmből, lehet, hogy a figurák arca is emlékeztetett ottani emberekre.

Most Shrek változik egy időre emberré, de nem lett olyan jóképű, amilyenre én csináltam volna. Külsőre persze a Szőke Herceg sem volt jobb. Belső tulajdonságaiban pedig Shrek ugyanolyan jó fej, mint az első részben, leginkább egy jó apukára hasonlít (Szamár meg egy kisgyerekre, mikor hosszút utazik).

Meseország többi lakójának is fontos szerep jut, ők húzzák ki Shreket a pácból, aztán a végén megint nagy közös bulit csapnak. A záró főcím végét pedig érdemes megvárni, mert a film talán legjobb poénja ott sül el.

Fernengel Ágnes, 11 éves

* * *

A Shrek-nél eddig egy jobb animációs filmet láttam, jó régen. A címe: Titán - Időszámításunk után. Rengeteg rajzfilmet láttam már, de ennyire élethű egyik sem volt. A második részben a kedvencem Csizmás Kandúr, akinek a tekintetét nem tudja senki elfelejteni a családból. Ezt a nézést önvédelemből veti be, egyszer Shreket, egyszer meg egy csomó katonát kell elbűvölnie. Jól használja a "fegyverét".

A történetről: Shrek és Fiona házassága boldognak indul. Fiona teljesen ogre módra viselkedik. Már az első részben, emberként sem volt egy kényes kis királylány, szóval nem esik nehezére ogrének lenni. Tökéletes pár. Amikor megkapták a meghívót a királytól, nem gondoltam, hogy ezen össze fognak veszni. Persze a feleség győz.

Nagyon jó poénok következnek itt egymás után: a "segítőkész" barátok "vigyáznak" a házra (éktelen nagy bulit csapva), Szamár viszont elkíséri őket. Beszállnak egy hagyma alakú hintóba (naná, hogy hagyma és nem tök). A hagyma-dolog az első részből származik, amikor Shrek elmagyarázza Szamárnak, milyenek az ogrék. Az úton Szamár nagyon türelmetlen: "Ott vagyunk már?" - kérdezi tizenhatszor. Ezt az ifjú házasok egész jól kezelik. Persze, Szamárt elég nehéz tartósan lecsendesíteni, ezért további fergeteges poénokkal szórakoztatja barátait (és a nézőket).

A város, ahová tartanak, csodálatos, a lakók rohanó felnőttek - meseországhoz megfelelő ruhában. Mindenki flancos, a bevásárlás és a szép ruhák a fontosak. A fogadtatás nem sikerül túl jól, a királyi pár nem erre számított. Alaposan összevesznek, Fiona bánatos lesz. Megjelenik a "Jótündér Keresztanya", nagyon jó poén, hogy tulajdonképpen gonosz. Egy elfoglalt vállalkozó, ráadásul a fia is igazán sikerült példány: Szőke, anyuci elkényeztetett fiacskája. Beképzelt alak: úgy csinál, mintha ő lenne a legbátrabb és legjóképűbb.

Na és a kocsma-jelenet. Nagyon tetszett, amikor megszólalt a kocsmárosnő férfihangon. És az is, amikor a király megbízza az egyetlen bérgyilkost, aki ogrét tud ölni. Ezt a poént inkább nem lövöm le.

A varázsitalgyár nagyon tetszett - a tündér szerény szalmakunyhója mögött a hatalmas üzem. A gyárban dolgozó mukik nagyon tetszettek, és az egész gyár. Volt egy csomó rejtett poén, amit csak akkor vesz észre az ember, ha nagyon figyel. Csak néhány szó, vagy az, ahogy mondják.

Forrás: UIP Dunafilm

Nagyon elcsodálkoztam, hogy Szamárból pont ló lesz. Nagyon jól csinálták meg, hogy milyen ember lenne Shrek - csak külsőleg változott. Jó volt, hogy amikor igazán nagy bajba kerültek, akkor megtalálták őket a barátaik, akik addig otthon "őrizték" a házat. Nagy poén volt a mézeskalács-Gólem, és az is tetszett, hogy teljesen élethű középkori katonaság védte a várat.

Közben Fiona nem hagyta, hogy megcsókolja Szőke - még ezen is lehetett nevetni.

A végén persze minden jóra fordul. Az előző rész végén kicsit kisebb a buli, de sokkal szellemesebb a zene, meg a szereplők - azon sokkal többet röhögtünk. Talán, mert ismerős volt a zene az Irigy Hónaljmirigytől. Itt nagy volt a buli, de nem volt annyira vicces, ami történt.

Kíváncsi lettem volna, mi történik, ha Fiona azt választja, maradjanak emberek. Persze, jön a harmadik rész, de szerintem az sem fog másképp végződni.

Farkas Benedek, 10 éves