Vágólapra másolva!
Dirty Dancingből csak egy van, és ez azután is így marad, hogy 17 évvel az eredeti után elkészült a folytatása. Vagyis inkább a klónozott verziója - új szereplőkkel. És bár a főhősnőnek magyar származása miatt nagyon drukkoltunk, be kellett látnunk: Jennifer Grey jobban mutatott Patrick Swayze karjaiban.
Vágólapra másolva!

Soha senki nem mondta, hogy a Dirty Dancing jó film. Legfeljebb azt, hogy jó nézni, valami rejtélyes okból kifolyólag. Hollywood legrégibb, ezerszer elkoptatott kliséi bámulatos módon működésbe lépnek a vásznon, megelevenednek és elkápráztatnak, és egyszerre csak kultuszt generálnak. Hogy mindez hogyan történhetett meg - senki sem tudja. A Dirty Dancing Hollywood egyik csodája.

6 millió dollárból készült, és 170-et hozott. Sztárt faragott ismeretlen színészekből, akik közül az egyik (Patrick Swayze) néhány évig meg tudta lovagolni a váratlan sikert, a másik (Jennifer Grey) azonban megműttette az orrát, és azonnal elbukott. Végül is mindegy, hogyan alakult a sorsuk, ők már elvégezték a dolguk: nevüket örökre őrzi a filmtörténet és milliók emlékezete. A Dirty Dancing-re még most is 1 millió 400 000 magyar ember volt kíváncsi, amikor az egyik kereskedelmi tévé vetítette. Hollywood másik csodája, hogy 17 évet kellett várni, mire valakinek eszébe jutott, hogy folytatást készítsen.

Nyár van, süt a nap, fedetlenek a szórakozóhelyek - kinek ne lenne kedve újra átélni egy tiltott szerelem kibontakozását, amit egy piszkosul romlott tánc szabadít fel a testben? Az amerikai közönség ugyan épp a zord tél ellen kapta, de nekünk most is jól jön a Dirty Dancing 2 - amiről a forgalmazó lecsalta az alcímet: Havana Nights. Hogy az első rész óta felnőtt egy generáció, amelyik nem feltétlenül találkozott az eredetivel? Sebaj. A címben jelzett második rész helyett nyugodtan írhatták volna: Dirty Dancing még egyszer.

A sztori nagyjából egyezik az elsővel: a '60-as évek konzervatív amerikai családja átteszi székhelyét Kubába; a gazdag papa szeme fénye beleszeret egy forró táncba; titokban arról álmodik, hogy gátlásait felszabadítva a helyi menő csávóval ropja, táncversenyt nyer, és boldogan él, míg meg nem hal az idegenségével vonzó férfival. A sors azonban kegyetlen: elszakítja a szerelmeseket, így csak egy felejthetetlen nyári emlék marad az ügyből, és egy nőiességében megerősödött amerikai fruska. Aki mellesleg magyar.

A Dirty Dancing 2 főszereplője Romola Garai, egy Londonban született hazánkfia, akit előbb a BBC producerei fedeztek fel és foglalkoztattak kosztümös sorozatokban (például a nálunk is vetített Daniel Derondá-ban), majd a brit filmiparban aratott babérokat. Alig 22 éves, és már Hollywood felé kacsingat: a Dirty Dancing 2 után Doktor Szöszi, alias Reese Witherspoon partnereként forgatott egy angol-amerikai koprodukcióban. Szőke, kékszemű, tejfehér bőrű, magas, delejes, mégis ártatlan. Amerikai kritikusai csakis dicsérően nyilatkoztak róla.

Forrás: SPI
Romola Garai és Diego Luna

Partnere az Anyádat is!-ből ismert mexikói Diego Luna, aki bár feleakkora, mint partnernője, csibészes férfiasságával egyenrangú társa. Legközelebb Steven Spielberg új filmjében láthatjuk Tom Hanks és Catherine Zeta-Jones mellett - neki már sikerült, amire Romola Garainak még csak esélye van. A főszereplőkkel tehát elégedettek lehetünk: frissek, őszinték, romlatlanok. Nem rajtuk múlik, hogy ez nem volt elég a kasszarobbantáshoz. Le nem kötött energiáikkal csak ténferegnek a film kulisszái között.

A Dirty Dancing 2-vel még csak nem is az a baj, hogy nincs benne semmi eredeti, hogy csak egy másik film klónja. Ez tulajdonképpen az elődjére is érvényes volt. A gond az, hogy nem sikerül (és talán nem is sikerülhetett) neki az akrobatamutatvány, amire az első rész képes volt: hogy többé váljon annál, amire hivatott. A szenvedély csak egy-egy táncjelenetben pislákol, de akkor sem perzsel. A dialógusok üresek, vontatottak, mesterkéltek. A kamaszkönnyek lassan, líraian csorognak le a bababőrön, ahelyett, hogy tombolva, őrjöngve törnének felszínre. A szereplők simán beletörődnek eseménytelen, lapos életükbe, forgatókönyvírójuk színtelen fantáziavilágába. A szokványos hollywoodi kockázatkerülés mellett azonban van a filmnek egy tényleg megbocsáthatatlan bűne: ellopták tőlünk az utolsó "nagy" táncjelenetet!

Gyárfás Dóra