Majka és Görög Zita a nyolckerben

Vágólapra másolva!
Beleznay Endre, Majka és Görög Zita főszereplésével zajlanak július folyamán a legújabb magyar vígjáték felvételei a VIII. kerületben. Az Európa expressz társírójaként megismert Takács Ákos első rendezése 160 millió forintból készül, s várhatóan az ősszel kerül a mozikba a közönségsikerre apelláló film. Eltévedt yuppie, romák, jó nők, autólopás, humorba oltott nevelődéstörténet - minderre számíthatunk a Pesti Harlem kapcsán.
Vágólapra másolva!

A történet egy VIII. kerületbe tévedt budai yuppie-ról szól, akinek ellopják a drága nyugati autóját. A beképzelt úrifiú a kocsi nyomába ered, s természetesen a romákat gyanúsítja, ám miközben megismerkedik a helyi arcokkal, rá kell döbbennie sztereotípiáinak hazugságára. Tehát egyfajta nevelődésregénnyel állunk szemben, aminek a didaktikus élét azonban elveszi majd a bőségesen adagolt komikum az alkotók reményei szerint. A rendező egy speciális műfaji besorolással illeti filmjét: "drámai vígjáték, mely valahol a farce és szociorealisztikus közt helyezkedik el, központban a jellemfejlődéssel."

A Pesti Harlem mellett nem egy mostani magyar film játszódik a nyolcadik kerületben. Takács azonban nem helyezné egy trendbe filmjét a kevés sikerrel bemutatott Rap, revü, Rómeó-val ill. a Nyócker című animációs filmmel. "Engem elsősorban nem a VIII. kerület érdekel ebben a filmben, hanem a humor és a jó sztori, ami egy 'jó alibit' nyújt ahhoz, hogy elmondhassam a véleményemet a barátságról és a világ dolgairól."

A forgatókönyv a jelek szerint az MMK döntnökeit is meggyőzte, bár biztosan nem ártott az sem, hogy művészeti vezetőnek egy olyan nagy öreget tudtak megnyerni, mint Makk Károly. Az ő kreatív irányítása alatt dolgoztak a forgatókönyv fejlesztésen, majd összeállították a javarészt neves médiaszemélyiségekből álló főszereplőgárdát: így a yuppie szerepében Beleznay Endrét láthatjuk, Görög Zita valószínűleg itt már szóhoz is juthat az Underworld gyors búcsúja után, mellette pedig Gubás Gabi, Margitai Ági és Parti Nóra erősíti még a női vonalat, míg Majka először próbálhatja ki magát a mozivásznon. Az ózdi hős Verebet, a roma autószerelőt alakítja, de mellette kevéssé ismert, valódi roma színészek is föltűnnek majd, mint például Nyári Oszkár, Szegedi Dezső vagy a Rap, revü, Rómeó-ban már látott Csányi Dávid.

A Pesti Harlem látványáért a UCLA-n végzett Forgács Gábor operatőr a felelős. "Már az általa fényképezett Pizzás képi világába is beleszerettem, miközben úgy éreztem, hogy ebben a sztoriban tízszer annyira tudna érvényesülni az ő látásmódja, és igazam is lett", mesélte a rendező.

Hogy miről is beszél Takács Ákos, arról majd az ősz folyamán győződhetünk meg, hisz a tervek szerint a Pesti Harlem akkor debütál a magyar mozikban.