Vágólapra másolva!
A 44 éves színész másodszorra áll a kamerák mögé, hogy elkészítse újabb filmjét, amely legkorábban két év múlva kerülhet a mozikba.
Vágólapra másolva!

A Desperado és az Evita sztárja megvásárolta Antonio Soler El Camino De Los Ingleses című regényének megfilmesítési jogait, s a Production Weekly értesülései szerint hamarosan meg is kezdődnek a forgatási munkálatok Banderas hazájában, Spanyolországban.

A történet egy csapat fiatal fiúról szól, akik gyermekkoruk utolsó nyarát töltik együtt. Az El Camino De Los Ingleses az ifjak jellemfejlődését követi végig, ahogy szépen lassan elindulnak a felnőtté válás útján.

Egyelőre nem tudni, kik szerepelnek majd a filmben, az azonban bizonyos, hogy Banderas alkotása legkorábban 2006-ban kerül majd bemutatásra. A spanyol származású hollywoodi sztár első filmjét 1999-ben rendezte. A Crazy in Alabama című komédiában a főszerepet Banderas felesége, Melanie Griffith játszotta, de feltűnt benne A kapcsolat-ból és a Halálsoron-ból ismert David Morse, valamint a színészként is tevékenykedő rockénekes Meatloaf, akit a Harcosok klubjá-ban láthattak a mozirajongók.

Banderas emellett színészi karrierjét sem adta fel, hamarosan elkezdődnek ugyanis a The Return of Zorro című kalandfilm munkálatai. Az álruhás hős újabb kalandjában ismét Catherine Zeta Jones alakítja majd a női főszerepet, a rendezői székben pedig az előző Zorro-filmet, illetve az Aranyszem című James Bond darabot jegyző Martin Campbell foglal majd helyet.