Ben Affleck milliókat nyert pókeren

Vágólapra másolva!
A 32 éves színésznek nem volt szerencséje a szerelemben, nemrégiben szakított Jennifer Lopezzel. A kártyában viszont annál sikeresebb, nemrégiben több mint 70 millió forintot nyert pókeren.
Vágólapra másolva!

A Good Will Hunting sztárja 90 versenytársát utasította maga mögé a Commerce városában rendezett kaliforniai állami pókerbajnokságon, amelynek első díja 356 000 dollárt, azaz közel 75 millió forintot ért.

"Vélhetőleg nem ez volt az utolsó alkalom, hogy Ben Affleck a döntősök asztalánál foglalt helyet" - nyilatkozta a Guardian brit napilapnak Nancy Friedman a helyszínül szolgáló kaszinó szóviviője. "Ben a pókerezők elitjének megbecsült tagjává vált."

Affleck győzelme filmtörténeti jelentőségű, ugyanis filmsztár még sohasem nyert nagyobb pénznyereménnyel járó pókerversenyt. A játék népszerűségét kiválóan illusztrálja, hogy Affleck kollégája, a Pókember főszerepét játszó Tobey Maguire is indult a versenyen, ám hamar el kellett búcsúznia a mezőnytől. Leonardo DiCaprio és James Woods is rendszeresen hódol a pókernek, bár egyikük sem olyan sikeres mint J.Lo egykori vőlegénye. Affleck azzal érdemelte ki a kártyások elismerését, hogy egy ízben nyerésre állt, ám mégis bedobta a lapjait - s ezzel 13 000 dollárt veszített - mert eszébe jutott, hogy ellenfele versengésének végét jelentené, ha Affleck megnyerné a játszmát.

A sikeres kártyás szereplés most kapóra jöhet a színésznek, ugyanis az utóbbi időben a kritikusok nem voltak elragadtatva filmes teljesítményétől. Egykori menyasszonyával Lopezzel közös filmjükről, a Gigli - Gengszter románc-ról a szaksajtó úgy nyilatkozott, hogy a valaha elkészített legrosszabb filmek egyike.